2022.03.05. DEAC - UTE című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 8. (péntek) | Mária
Az erdélyi sztárcsapattal játssza első hazai meccsét az UTE jégkorongcsapata a Megyeri úti csarnokban vasárnap este. A rendkívül erős játékosokból álló, 2022-ben Erste Ligát nyerő Csíkszereda ritkán tud pontot szerezni nálunk.
A tavalyi Erste Liga szezonban két szoros meccset játszottunk a Csíkiak ellen a Megyeri úton, ősszel 4:3-ra, idén januárban pedig 4:2-re tudtuk legyőzni őket hazai pályán.
Vasárnapi ellenfelünk már négy meccsen túl van, de a csapat nem kezdte túl jól a szezont. Kikaptak hazai pályán a Gyergyótól, aztán sorrendben Brassóban, valamint a BJAHC és a Ferencváros vendégeként is alul maradtak, tehát eddig nem túl eredményes az első magyarországi túrájuk.
A mieink eddig egyetlen mérkőzést jászottak ebben a kiírásban, még a múlt pénteken a BJAHC ellen. A Markus Juurikkala vezette együttesünk küzdelmes meccsen nyert 4:1-re fővárosi riválisa ellen.
A vasárnap 18.45-kor kezdődő mérkőzésre, amelyen remek hangulat ígérkezik, a nézőknek több meglepetésben is része lesz. Az első harmadszünetben köszöntjük majd sok korábbi meghatározó játékosunkat, a másodikban pedig tombolát sorsolunk, amivel Kovács Alex mezét nyerheti meg a szerencsés.
Jegyeket venni az Eventimen, vagy a helyszínen, a jegypénztárban lehet. A nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes lesz időben érkezni a csarnokba.
#hajrálilák
2022.03.05. DEAC - UTE című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41