Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

A DEAC ELLEN KEZDJÜK A RÁJÁTSZÁST

Felnőtt 2021-03-01

Az alapszakasz első három helyezettje nem merte az UTE-t választani, így a negyedik DEAC gárdája lesz a playoff első körében Virág Csaba együttesének ellenfele. A rájátszást holnap kezdjük Debrecenben.

 

“Hatalmas megtiszteltetés, hogy az alapszakasz első három helyezettje nem akart, vagy nem mert bennünket választani - mondta az Erste Liga rájátszásának online ellenfélválasztó sajtótájékoztatóján Ancsin János. - Nehéz szezonunk volt, a koronavírus-járvány miatt kétszer egy hónapig nem tudott együtt játszani a csapat, aztán januárra elkezdek jönni az eredmények, viszont a második erdélyi túránkon februárban hat kulcsjátékosunk hiányzott, elsősorban ezen múlt, hogy nem kerülhettünk be az alapszakasz négy legjobb csapata közé.”

 

Az UTE jégkorong szakosztályának igazgatója hozzátette, bízik abban, hogy a lila-fehérek a rájátszás összes meccsét le fogják tudni játszani, és idén nem adminisztratív úton dől el a bajnokság sorsa.

 

“Tavaly is lehetett volna sanszunk a Ferencváros ellen” - zárta gondolatait Ancsin János, utalva arra, hogy 2020 tavaszán az UTE-FTC magyar bajnoki döntő alatt szakították félbe az előző kiírást a járvány első hulláma miatt.

 

Az alapszakasz győztes Corona Brassó az Opten Vasas HC-t, a FTC a MAC HKB Újbuda együttesét választotta, a Sportklub Csíkszereda pedig a Gyergyói HK-val játszik az elődöntőbe kerülésért a négy győzelemig tartó párharcokban. 

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a rájátszásban döntetlen esetén 20 perces négy a négy elleni hosszabbítás következik, amelyben “hirtelen halál” dönt. Meccshalasztás nincs, ha valaki nem tud kiállni, akkor az ellenfél kapja meg azt a győzelmet.

 

A DEAC-UTE párharc heti programja:

 

2020. március 2. kedd, 18.30:            DEAC vs. UTE

2020. március 3. szerda, 18.30:         DEAC vs. UTE

2020. mácius 6. szombat:                  UTE vs. DEAC

2020. mácius 7. vasárnap:                 UTE vs. DEAC

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.01.21. UTE - DVTK című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41