2021.12.28. Győr - UTE című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 szeptember 27. (szerda) | Adalbert
A válogatott szünetet követően ezen a héten ismét pályára lép felnőtt jégkorong csapatunk az Erste Ligában, öt nap alatt három találkozó vár együttesünkre.
Elsőként szerdán, november 14-én, 18 órai kezdettel a DEAC látogat a Megyeri Úti Jégcsarnokba. Az „összesített” állás a Debreceniek ellen jelen pillanatban döntetlenre áll, hiszen idegenben 4:3-ra kaptunk ki, hazai pályán pedig 5:3-ra nyertünk. A tabellán jelen állás szerint egy hellyel előrébb, a negyedik pozícióba helyezkedik el Hajdú-megyei alakulat, mint mi.
Ezt a mérkőzést követően egyből buszra szállnak Benk Andrásék, és indulnak Brassóba, ahol pénteken lépnek pályára, majd vasárnap jön az első idegenbeli, Gyergyó elleni bajnoki. Van miért visszavágnunk mind a két csapatnak, hiszen sárga-kékek ellen büntetőt után, a Gyergyó ellen pedig hosszabbításban szenvedtünk vereséget.
Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!
2021.12.28. Győr - UTE című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41