Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

A TITÁNOK ELLEN LEHET JAVÍTANI

Felnőtt 2021-01-23

A Csíkszereda elleni súlyos vereség után utazunk Győrbe, a Fehérvár-farm viszont a nyolcadik helyét védi az Erste Ligában.

Nagy pofonba szaladt bele az Újpest legutóbb, a Csíkszeredai Sportklub bivalyerős támadójátékával elvitte a pontokat a Megyeri útról. Virág Csaba együttese 2-2-ig tartotta a lépést a vendégekkel, majd a második harmad végére kinyílt az olló, a harmadikban pedig nagyra nőtt a különbség, a 2-7 a csíkiak kvalitásait dicséri. Az UTE azonban bebizonyította már a szezon során, hogy bárhonnan képes felállni, mást ne mondjunk, a debreceni 1-8-at követően szoros meccsen kikaptak még az FTC-Telekomtól, ám utána máris visszavágtak a DEAC-nak, néhány héttel később pedig 8 meccses győztes széria építésébe kezdtek. Ennek ugyan vége szakadt a minap, ám ettől még minden esélyük megvan Bodóéknak arra, hogy a jelenlegi 5. helyükről előrelépve akár a közvetlen élmezőnyben zárjanak az alapszakasz végén. Ehhez természetesen hozni kell a tabellán lentebb elhelyezkedő gárdák elleni mérkőzéseket. Ami konkrétan a Titánok ellenieket illeti, az eddig nem okozott gondolt a liláknak, sorrendben 6-3-as, 9-3-as és 4-0-s sikereket arattak, tehát a párharcokon belül éppen Győrben voltak a legeredményesebbek. A szemszöget megfordítva: a mai a fehérváriak utolsó esélye arra, hogy pontot raboljanak az újpestiektől. Amire azért lenne nagy szükségük, mert két üldözőjük, a DAB és az Opten Vasas HC közül legalább az egyik közelebb kerül hozzájuk, lévén, hogy ők egymással rangadóznak.

Érdekes lehet Kasper Vuorinen csapatának ma esti összeállítását, hiszen a Hydro Fehérvár AV19 hosszú ICEHL-szünetéből adódóan egy-két tűzben edzett fiatal akár meg is mutathatná magát az Erste Ligában.

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.09.30. UTE - Gyergyó című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41