Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

A kulcs a sebesség!

Felnőtt 2020-03-09

A lila-fehéreknek nem egészen sikerült felvenniük a ritmust, egyelőre úgy tűnik, a hosszú pihenő inkább ártott nekik, mint használt. A fáradtság persze a későbbiekben még beleszólhat a zöld-fehérek dolgába is, de ilyesmi első körben nem volt rajtuk észrevehető. Ahogy azzal sem volt problémájuk, hogy első számú kapusuk, Arany Gergely hiányzott, az őt helyettesítő fiatal Nagy Kristóf ugyanolyan színvonalon tette a dolgát, mint a Fehérvári Titánok elleni párharc utolsó találjkozóján. A hangsúly ugyanakkor a Fradi támadójátékán és aktivitásán volt ezen a mérkőzésen, a hivatalos statisztika szerint gyakorlatilag kétszer annyit lőttek a vendéglátók, és végül 55-nél állt meg ez a mutató, ami elképesztően magas szám. Ráadásul a hatékonyságra sem lehetett panasz. A másik oldalról nézve Duschek Dávid máris eggyel több gólt kapott, mint a Dunaújvárosi Acélbikák elleni négymeccses párharc során – a hatodik üres kapura ment –, amiből viszont nem az következik, hogy romlott a formája, hanem az, hogy a liláknak sokkal feszesebbé kell tenniük a védekezésüket. Valamint muszáj felvenniük az ellenfél ligaszinten kivételes sebességét is, különben egykettőre nagy bajba kerülhetnek. Az elődöntő-döntő – mint tudjuk, a magyar bajnoki cím is a tét – második fejezetét élőben közvetíti hétfőn este az M4 Sport.

Forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.10.07. UTE - BJAHC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41