Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

A szezon első derbije

Felnőtt 2019-09-16

Jó formában érkezik az Erste Liga-címvédő az első UTE–FTC-Telekom csúcsrangadóra.

Azt szokás mondani, hogy a fővárosi derbik mindig kiszámíthatatlanok, akármelyik csapat is legyen rossz passzban, egy Újpest–Fradira mindenki felszívja magát. Ez ügyben most a liláknak van több tennivalójuk, a Szilassy–Baróti edzőpárosnak meg kell találnia a módját, hogy megfelelően motiválják játékosaikat. Egy éve a szezonnyitón újpesti győzelem született, az volt az egyetlen az egész idényben. Ezúttal is korán jön az első párbaj, és a liláknak ugrásszerű javulásra lenne szükségük, ha jó eredményt szeretnének elérni.

Újpesti szempontból talán kicsit túl korán is jön ez a meccs, hiszen a csapat mintha még nem állna teljesen készen a bajnokságra. Legalábbis ezt sugallják az eddigi eredmények. Emlékezetes: az előszezon első három mérkőzésén három nagy zakót szedtek össze, amelyek közül különösen a Stavanger elleni 1-10 volt fájó. Aztán mintha kezdett volna összeállni a játék, ezt mutatták a Nagytapolcsány és a Nowy Targ elleni szoros vereségek és az előszezonzáró MAC-meccs is. Ezek után következett a bajnoki rajt és a Hokiklub Budapest elleni hazai vereség, amely valósággal sokkolta a lila híveket. Nem is annyira az eredmény fájhatott nekik, hanem a mutatott játék. Szilassy Zoltán vezetőedző a mérkőzés utáni értékelésében arról beszélt, hogy csapata rendkívül fegyelmezetlenül játszott, ami érvényes volt egyrészt a sok szabálytalan megmozdulásra és az abból adódó kiállításcunamira, másrészt a taktikai hiányosságokra, amik így együtt lehetőséget adtak a vendégeknek, hogy ziccerek tömkelegéhez jussanak az újpesti kapu előtt. Ráadásul a speciális játékokban is gondok voltak. Az újpesti előnyök nem hoztak gólt, viszont két emberhátrány is végzetesnek bizonyult számukra.

A hétfői ellenfél, a címvédő FTC-Telekom ellen az ilyen dolgok nem fognak beleférni. Az előzetesen gyengébbnek vélt, de utóbb megoldhatatlan feladatot jelentő Hokiklub Budapesthez képest a ferencvárosiak legalább egy polccal feljebb vannak minden poszton. Ráadásul Fodor Szabolcs Erste Liga-címvédő együttese a tavalyi idényhez hasonlóan máris magas fordulatszámon pörög. Az előszezonban ugyan ők is győzelem nélkül maradtak, de kivétel nélkül bivalyerős riválisokkal szemben – és vállalható eredményekkel –, majd a bajnoki rajton a nyáron alaposan megerősödött és az élmezőnybe várható Gyergyói HK-t győzték le biztosan. A 12. percben már megszületett a később győztes gólnak bizonyult találatuk, és bár a Gyergyó keményen küzdött a szépítést követően az egyenlítésért is, de a ferencvárosiak letámadásos taktikája hatékonynak bizonyult, megőrizték kapujukat az újabb kapott találattól, mi több, ők lőttek még egyet. Nincs tehát ok az izgalomra és a változtatásra, Fodor Szabolcs elképzelése ismét működni látszik. Igaz, ennek ellenére sem ülhetnek a babérjaikon a zöldek, a jókora csorbát mindenképpen kiköszörülni vágyó Újpest vár rájuk, az óriási küzdelem tehát garantált.

A mérkőzést 18 órától élőben közvetíti az M4 Sport.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.10.10. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41