Dátum: 2022 június 25. (szombat) | Vilmos

hírek

AKI MÁR 35 ÉVE “JANI BÁCSI”

Felnőtt 2022-02-25

Kisgyerekként kezdett a Megyeri úton, és egy három éves dunaújvárosi kitérőt leszámítva azóta is hűséges az Újpesthez. Bár a mai napig tegeződik a legfiatalabb hokisokkal is, de az öltözőben már játékosként Jani bácsinak szólították. Jégkorong szakosztályunk igazgatója, a 20. század legkiemelkedőbb magyar hokisa, az UTE legendája, Ancsin János február 25-én 60 éves lett.

 

Újpesten, a Fóti úton nőtt fel, így a klubválasztás nem lehetett nagy kérdés, de miért pont a jégkorongot választotta, amikor akkoriban minden a fociról szólt a lila-fehéreknél?

 

Édesanyámtól hétévesen karácsonyra korcsolyát kaptam, és miután télen nem tudtunk eleget mozogni, lehoztak a szüleim a jégpályára. Anyu együtt dolgozott Buzás György édesanyjával, így ő segítette az első lépéseimet. Akkoriban az volt a szokás, hogy két-három hónap után az utánpótlásedzők lejöttek a közönségjégre, és ott válogatták a gyerekeket. Megkérdeztek, hogy nincs-e kedvem jégkorongozni, és hála Istennek nem estem sokat az elején, így nem volt ami eltántorítson, ezért elkezdtem hokizni. Egyébként abban az időben csak négy-öt hónapot voltunk telente jégen, 15-16 éves koromig mellette nyáron fociztam. Aztán 16 évesen, novemberben sérülések és betegségek miatt végigjátszhattam egy meccset a felnőttek között, ez döntötte el, hogy abbahagyom a focit, és még komolyabban veszem a jégkorongozást.

 

Milyen volt akkoriban a hangulat a klubnál, illetve a meccseken, hogy emlékszik vissza ezekre az időszakra?

 

Tudja, akkoriban nem volt számítógép, nem volt telefon, az embereknek az volt a szórakozása, hogy kijöttek a meccsekre szurkolni. Hokiban és fociban abban az időben messze az Újpest és a Ferencváros volt a legjobb csapat, rengetegen jöttek ki a derbikre. Visszasírom a nyitott pályát, amikor Újpestre 8-10, a Kisstadionba 10-15 ezer ember járt ki a mérkőzésekre, mert az a hangulat azért más volt. Sajnos manapság már nincs szükség 15 ezres csarnokra, mert otthon, kényelemben lehet nézni a meccseket. Akkoriban a TV-ben hétfőn még adás sem volt, nemhogy jégkorong közvetítés. 

 

Önnek játékosként mi volt a legnagyobb erőssége?

 

Először kezdem a gyengeséggel, aki emlékszik, ezen úgyis nevetni fog. Az átlagosnál is gyengébben korcsolyáztam. Nekem hokiban is fociban is ugyanaz volt az előnyöm, úgy vezettem a korongot, vagy a labdát, és úgy cseleztem, hogy nem kellett odanéznem. Jó technikám volt, gólerős voltam, és volt eszem is a játékhoz. Jobban láttam a pályán, hogy merre kell cselezni, mint a többiek, mert nekem nem kellett a korongot figyelni. Ennek köszönhettem azt is, hogy míg korong nélkül sosem számítottam igazán ügyesnek, a koronggal való korcsolyázásban viszont az egyik leggyorsabb, legfordulékonyabb voltam. 

 

Közel 50 éve van a lila-fehér klubnál, mi az oka annak, hogy egy három éves dunaújvárosi kitérőt leszámítva végig hűséges maradt?

 

Egészen pontosan 53 éve vagyok a jégkorongban, ebből három évet töltöttem Dunaújvárosban, vagyis éppen kijön az az 50 év. Egyébként sosem akartam eligazolni, de 1995-ben Újpesten átmenetileg megszűnt a profi jégkorong, engem pedig mindhárom akkori nagy klub, a Ferencváros, a Fehérvár és a Dunaújváros is megkeresett. Aki emlékszik azokra az időkre, illetve ismer engem, az tudja, hogy az FTC nem volt nekem opció. Akkoriban a klubhűség erősebb volt, és egy újpestinek a Ferencvároshoz igazolni nem volt nagy dicsőség, ez így volt a jégkorongban és a labdarúgásban is. Ugyanakkor a válogatottban akkoriban együtt játszottam négy nagyon fiatal dunaújvárosival, akikkel jól éreztem magam, és hála Istennek ők is megszerettek engem. Harmincnégy évesen kezdtem a 18-20 évesek között, mert úgy éreztem, hogy jó lesz az öreg a háznál, és tudok segíteni ott a fiataloknak, ezért igazoltam Dunaújvárosba. 

 

Akkor volt jobb profi játékosnak lenni, vagy manapság?

 

Mai fejjel azt mondom, hogy mi nem voltunk profik. Edzettünk napi egyet-kettőt, volt heti egy meccsünk, pénzt is kaptunk érte, azt hittük, hogy profik vagyunk, de inkább csak félprofik voltunk, vagy olyan amatőrök, akik pénzt kaptak azért, hogy hokizzanak. Sokkal többet kapnak a mostani játékosok, de sokkal nagyobb az igénybevétel is. A profi élet nem egészséges manapság, 40 meccset kell játszani négy-öt hónap alatt az alapszakaszban, azért ez kőkemény. Mi 25 évesen sehol sem voltunk ehhez képest. Akkor lehetett bulizni mellette, étrendre nem kellett figyelni, lejátszottuk a heti meccset, a hétvégén elmentünk szórakozni a haverokkal, aztán kezdtük újra az edzéseket. A mostani játékosok már nem így élnek. Aki magas szinten akar sportolni, annak délután aludnia kell, figyelnie az étrendre, az életmódra, sokkal tudatosabbnak kell lennie. Mi szerelmesek voltunk a jégkorongba, és megpróbáltunk mindent megtenni, hogy jók legyünk, de a profi világ nem a szeretetről szól, manapság már a pénzért szinte robottá kell válni, nem élhetik olyan szabadon az életüket a játékosok, mint mi akkoriban.

 

Páratlanul sikeres volt a pályafutása, hiszen nyolcszoros magyar bajnok és 225 alkalommal szerepelt a válogatottban, maradt önben bármilyen hiányérzet?

 

A legszerencsésebb sportolók közé tartozom, szinte mindent elértem, amit szerettem volna. Nem akarom ezt igazán részletezni, de nagyon büszke vagyok pályafutásomra. Tulajdonképpen egyetlen dolog van, amit nem tudtam kipipálni a bakancslistámon, az olimpiai szereplés, de attól meg annyira messze álltunk, hogy nincs igazán mit sajnálni ezen. 

 

Gondolom azért azt is sajnálja egy kicsit, hogy az Ön idejében a magyar válogatott még nem került fel az A-csoportba, hiszen az csak a visszavonulása után történt meg…..

 

Azért nem mondtam, hogy kimaradt az A-csoport, mert amikor mi Szapporóban feljutottunk, akkor már 16 csapatos volt az elitcsoport. Én a válogatottban a pályafutásomat nagyon szerencsésen tudtam elkezdeni és befejezni. 1983-ban is feljutottunk a csapattal a B-csoportba és 1998-ban is, ráadásul mindkét világbajnokságon nyertük az utolsó meccset, és én mindkét mérkőzésen gólt szereztem. Ezt azért mondom, mert 1983-ban még nyolc csapatos volt az A-csoport és nyolc csapatos a volt a B-csoport is, vagyis mi akkor matematikailag ugyanúgy a világ legjobb 16 csapata közé kerültünk, mint a későbbi magyar válogatott. Az igaz, hogy a 80-as évek óta sok nagy hokinemzet felbomlott, lett külön Csehország, Szlovákia, vagy éppen Észtország és Oroszország, tehát a mezőny ma már nagyobb.

 

Talán éppen az emlegetett klubhűsége, és a játék iránti alázata miatt szerették annyira a szurkolók, és szeretik a mai napig, mennyire érzi ezt a figyelmet?

 

Nem akarok szerénytelennek tűni, talán azért emlékeznek a régi öreg Ancsinra, mert ezzel a névvel első vagyok a névsorban. Jól esik a szeretet, de nem igazán foglalkozom azzal, hogy ki-mit mond rólam. Akik benne élnek a sportban, azok szerencsére tisztelnek, ezt érzem. Engem már 25-26 éves koromban Jani bácsinak neveztek a csapattársasaim az öltözőben, miután a nagy öregek kikerültek a keretből, és ez nem a koromnak szólt. Ugyanakkor a mai napig bennem van a bohémság, igyekszem haverkodni mindenkivel. Partnerként kezelem a 20 éves játékosokat is, miután én 22-nek érzem magam, így nem várom, hogy magázzanak. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy a tiszteletet meg lehet adni tegeződve, és magázva is el lehet küldeni bárkit melegebb éghajlatra. 

 

Játékos pályafutása után melyik volt a legjobb időszaka edzőként, sportvezetőként?

 

Utólag tudom, hogy azért minden nehézség ellenére játékosnak lenni a legkönnyebb, a legfelhőtlenebb. Én az elmúlt 20 évben dolgoztam az utánpótlásban és a felnőtteknél is, megadatott, hogy a válogatott mellett is lehessek edző világbajnokságon. Később szakmai igazgató lettem, szóval szépen végigmentem a ranglétrán, de a munka egyre nehezebb lett. Még mindig szerelmes vagyok a jégkorongba, tudom örömmel csinálni, de időnként több a gond vele, mint az öröm, azért így a szezon végére elfáradok. Mai fejjel úgy gondolom, ha 15 évvel ezelőtt tudom, hogy ez ilyen lesz, akkor nem biztos, hogy elvállalom. Ugyanakkor nem vagyok otthonülő típus, addig fogom csinálni, amíg a jégkorong-társadalom és az UTE vezetése úgy gondolja, hogy tudok segíteni. Látok már olyan kollégát a klubnál, akivel később jó lenne megosztani a terheket, és akit hosszú távon el tudok képzelni az utódomként. Majd egy-két év múlva kiderül, hogy ő lesz-e erre a megfelelő ember.

 

Nemrég néhány napra ismét leült a kispadra, milyen volt újra az edzői szerepben?

 

Nagyon furcsa volt 10-12 év után újra edzősködni. Az első edzés miatt olyan izomlázam lett, hogy másnap a kezemet sem tudtam felemelni. Abban az időben, amikor én voltam edző, az volt a szokás, hogy az edzők melegítették be a kapusokat 50-60 lövéssel. Ezt megcsináltam most is, így közel 60 évesen, és utána azt hittem, hogy leszakad a karom. Megkaptuk a két edzőtől, Virág Csabától és Baróti Zsolttól, hogy mit kell csinálni, nem volt így sem rossz, de nem éreztem a magaménak az edzést, és a jégen ennyi kihagyás után nem volt igazán komfortos. A cserepadon viszont belejöttem, amikor meccseltünk, az első harmad után ott visszajött a jóérzés. Hajek Márk és Mihály Jenő segített nekem, ők írták a cseréket, én meg hátulról irányítottam, és élveztem az egészet. 

 

Korábban az öccse is jégkorongozott, viszont a gyerekei nem hokisok lettek, talán majd a unoka?

 

Mind a két gyerekem jégkorongozni szeretett volna, mert látták, hogy az apjuknak jól ment a hoki. Sokat viaskodtam ezen akkoriban a feleségemmel és önmagammal is, de végül úgy döntöttünk, hogy nekik nagy hátrány lenne, ha hozzám hasonlítanák őket. Nem engedtem őket hokizni, ezzel megóvtam őket attól, hogy az mondhassák nekik, velük miattam kivételeznek. Nem is akartam, hogy a gyerekeim profi sportolók legyenek, mert az túl sok lemondással jár, annyit kértem tőlük, hogy 18 éves korukig mindenképpen űzzenek valamilyen csapatsportot. Ehhez képest Kitti lányom szép röplabdás pályafutást tudhat maga mögött, volt válogatott, szerepelt kupagyőztes felnőtt röplabda-csapatban, és a fiam, Krisztián is felnőtt csapatban játszik, mint profi/félprofi futballista. De a fiam sosem sportolt az Újpestben, és Kitti sem nálunk kezdett, csak serdülő korában került az UTE-ba. Az eredményeiket így maguknak köszönhetik, én csak annyira támogattam őket ezen az úton, mint bármelyik másik szülő tette volna. 

 

De úgy hallani, hogy a pár hónapos unokáját, Bendegúzt azért hokisnak szánja a család…..

 

Igen, az unoka hokizhat, csak nem tudom ki fogja megtanítani korcsolyázni, mert én nem tudok (nevet). Majd elválik mi lesz belőle, nálunk 120-150 10 év alatti gyerek sportol, de hokissá válni azért nem olyan egyszerű. A gyerek lemegy a jégre, kétszer-háromszor elesik, megüti magát, aztán lehet, hogy többet nem jön. Azt biztos fogom ajánlani a lányoméknak is, hogy Bendegúz sportoljon, méghozzá csapatban, mert abból az életben nagyon sokat lehet profitálni. 

 

60 éves lett, és a jövő héten kezdődik az Erste Liga rájátszása. Milyen meglepetésre számít a fiúktól?

 

Engem már most meglepett a csapat, az év elején nem gondoltam volna, hogy az alapszakasz végén a legjobb négyben leszünk úgy, hogy majdnem a második hely is összejön. Mindenkinek elmondtam, hogy nagyon szépen összeálltunk ebben a szezonban. Ha így folytatjuk, akkor végre összejöhet az aranyérem, szerintem nagyon régóta nem voltunk ilyen közel a bajnoki címhez, most ott kopogtatunk a  nagy siker kapuján. Ha ez idén összejönne, na az lenne az i-re az a bizonyos pont. 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.02.19. UTE - Győr című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41