2022.09.29. UTE - DEAC című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 szeptember 27. (szerda) | Adalbert
A következő szezont is lila-fehérben tölti klubunk 23 éves saját nevelésű támadója, Kovács Sebestyén. Játékosunk az előző idényben keveset játszott, ennek ellenére fel sem merült benne, hogy máshova igazoljon.
Ami a jégidőt illeti, tavaly nem sikerült előrelépnie Kovács Sebestyénnek, főleg a negyedik sorban játszott, és eleve csak 27 Erste Liga mérkőzésen kapott lehetőséget. A csapathoz való lojalitása azonban továbbra is megkérdőjelezhetetlen, így a hetedik felnőtt szezonjában is az UTE játékosa lesz.
"Egyelőre el sem tudom képzelni magam máshol, Újpest a nevelőegyesületem, nagyon közel áll a szívemhez a klub. - nyilatkozta a szerződéshosszabbításról Kovács Sebestyén az utehoki.hu-nak. - Kiváncsian várom a következő szezont, átalakul a stáb és a csapat is, motivál engem, hogy tiszta lappal indulunk."
Játékosunk arról is beszélt, hogy bár nem szeret rágódni a múlton, de számára is fájó pont, hogy az előző évben a csapat gyengén szerepelt.
"Tudom, hogy a tavalyi szezonunk nem sikerült jól, de az UTE olyan nekem, mint egy házasság, amiben van jóban és rosszban, vagyis nem hagyom cserben ezt a közösséget, hanem mindent meg akarok tenni, hogy együtt kimásszunk a gödörből, és hiszek a sikeresebb jövőben!"
Az új vezetőedzőnkkel már Sebestyén is megismerkedett, Markus Juurikkalát jól kommunikáló, szimpatikus szakembernek tartja, aki szerinte jól kijön majd a csapattal.
Sok sikert a következő idényhez, Sebi!
#hajrálilák
2022.09.29. UTE - DEAC című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41