Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

AZ UTOLSÓ HARMAD DÖNTÖTT

Felnőtt 2021-12-28

3:1-re verte csapatunk a Győrt úgy, hogy mindhárom gólunkat az utolsó harmadban szereztük. Virág Csaba vezetőedző szerint az UTE végigszenvedte a 60 percet, és nagyon örülhet ennek a három pontnak.

 

Már az első harmadban sokat lőtt rá az Újpest, de bevenni nem sikerült Sági Máté kapuját, míg a saját kapunkban Rajna Miklósnak is kellett néhány nagyot védenie ahhoz, hogy a játékrész gól nélkül fejeződjön be. 

 

Aztán a második harmad közepén az UNI Győr ETO HC frissen igazolt szlovák hátvédje, Martin Lendák betalált, 1:0, így a hazaiak egy gólos előnnyel várhatták az utolsó 20 percet. 

 

A záró harmadban az UTE kezdett lendületesebben, és a mezőnyfölényét most gólra is váltotta a csapat, a 45. percben Csergő Barna talált be, ezzel lett 1:1.

 

Aztán hat perccel a vége előtt Kiss Dániel emelt a kékről, amit Sági megpróbált a levegőben elkapni, de lepkése mellett a kapuba hullott a korong, 1:2. 

 

A meccs végén Ladányi Balázs időt kért, majd a Győr kapusát is lehozta, de Benk András korongot szerzett középen, és gólt lőtt az üres kapuba, vagyis csapatkapitányunk két nap alatt két nagyon fontos gólt szerzett hajrában, és eldöntötte a meccset, 1:3.

 

Virág Csaba, vezetőedző (UTE):

 

Ezen a meccsen nagyon sokat szenvedtünk, igazából 60 percen keresztül végig. A Győr nagyon jól játszott, kevés teret és időt hagyott nekünk arra, hogy megjátsszuk a korongot. Jól védték a kapu előterét, hiába voltunk ott, és sok helyzetet dolgoztunk ki, azért az utolsó harmadig nem sikerült betalálni és már egy kicsit kezdtünk frusztráltak lenni. De végig pozitívak voltunk a padon és az öltözőben is, hittünk abban, hogy gólt tudunk szerezni, és örülünk neki, hogy sikerült. Ez egy nagyon értékes három pont nekünk, megdolgoztunk érte.

 

Ladányi Balázs, vezetőedző (ETO):

 

Nagyon sokat tettünk, hogy nyerjünk ma. Nagyon sokáig nulla gólon tartottuk a legjobb háromhoz tartozó ellenfelünket. Valahogy nem tudjuk átlépni azt a küszöböt, ami kell ahhoz, hogy meccset nyerjünk, de úgy érzem, hogy jó úton vagyunk, annak ellenére, hogy ez pontokban nem látszik. Igazából egy szavam nem lehet arra, amit a fiúktól láttam ma, mindent megtettek azért, hogy győztesen hagyjuk el a jeget, majd a végén kaptunk egy ilyen „hulló falevelet“, ami igazából a mi oldalunknak peches, de ettől függetlenül ki kell emelnem a kapusunkat (Sági Máté), mert baromi jól fogott, és tartotta a csapatot a hátán. Nem maradt más, mint gratulálni az ellenfélnek.

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.12. DEAC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41