Dátum: 2020 október 21. (szerda) | Orsolya

hírek

Csapatunk is bekapcsolódik az Erste Liga-szezonba

Felnőtt 2020-10-06 Megtekintések száma: 439

A lila-fehéreink kemény ellenféllel kezdenek, a Brassó első két mérkőzésén öt pontot szerzett az elmúlt napokban.

Az UTE volt a magyar klubok közül az első, amelyet utolért a koronavírus, tucatnyi fertőzött és néhány megbetegedés is nehezítette a felkészülést a protokoll szerinti karanténnal és visszatérési forgatókönyvvel egyetemben. Azóta két edzőmérkőzést is le tudott játszani a gárda, az Opten Vasas HC és a DAB ellen döntetlen volt az eredmény, Újvárosban büntetőkkel nyertek a hazaiak. 

A második alapozásunk után, a játékosok és az edzői stáb is felkészült a rajtra, reméljük ez a jégen is látszani fog.

Természetesen Virág Csaba, csapatunk vezetőedzője is beszélt a mai találkozóról.

"Ahogy azt Dunaújvárosban említettem, a korongnélküli játék gyakorlásán volt a hangsúly, abban voltunk kevesek véleményem szerint mindkét felkészülési találkozón. Nagyon várjuk már a szezonkezdetet, közel hét hónapja játszottunk utoljára tétmérkőzést. Az előzmények ismeretében azt várjuk a csapattól, hogy mérkőzésről mérkőzésre javuló tendenciát mutasson. Jelenleg közel sem állunk készen, több hiányzónk is van, és meccshiányban is szenvedünk. A Brassó egy nagyon masszív, erős csapat, tavaly is már jó kerettel rendelkeztek, erre a szezonra talán meg erősebbé alakitották. Nagy kihivas lesz velük indítani, azonban mi is a három pontért korcsolyázunk ki a jégre.

Forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

https://www.jegkorongszovetseg.hu/ersteliga/tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41