Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Csíkszeredában játsszák a forduló rangadóját!

Felnőtt 2019-09-19

Az UTE a fővárosi Erste Liga-csúcsrangadón kitett magáért, de győznie nem sikerült. A Sportklub ellen sem lesz könnyű dolga.

Nem kezdett rosszul az Erste Ligában a Sportklub, hiszen a megszerezhető 6 pontból 5-öt eltett, ugyanakkor lehet hiányérzet is Jason Morgan vezetőedzőben, a játékosokban és a szurkolókban is az eddigi produkció kapcsán. A Schiller-Vasas a meccsük feléig kifejezetten jól tartotta magát és vezetett is, a Brassó kétgólos hátrányból egyenlített – itt büntetőkkel lett meg a 2 pont –, majd két nappal később román bajnokin a Corona már rendes játékidőben nyerni tudott a Vákár Lajos Műjégpályán. Hatékonyság, koncentráció, speciális játék – jelölte meg Morgan a csapat egyelőre gyengébb pontjait. Biztosak lehetünk abban, hogy a kanadai szakember vezetésével az elmúlt napokban ezeken erőteljesen dolgoztak. A Szereda kerete még úgy is bombaerős, hogy Radim Valchar játékára nyilván nem kerülhet sor. Ráadásul a csíki közönség által teremtett hangulat komoly támogatást jelent a csapatnak, erre nyilván nagy szükség lesz péntek este is, amikor egy igen erősnek tartott ellenfél érkezik vendégségbe.

Ez akkor is igaz, ha az UTE borzasztóan kezdte az idényt. A hullámzó előszezont követően a Hokiklub Budapest elleni hazai vereség és a mutatott játék tovább sokkolta a lila híveket. Szerencséjükre másodjára az FTC-Telekom volt az ellenfelük, ilyenkor pedig kötelező mindent kitenni a pályára. Így ki is derült, hogy az Újpest mégsem lesz rossz csapat. Az első harmadban kapott két gyors gólt követően komoly karaktert mutatva beérték az ellenfelet, majd a vezetést is megszerezték, és egy perccel a vége előtt győztesnek látszottak. Végül egy pontot szereztek, de ez után a meccs után a szurkolók inkább csak az eredmény miatt szomorkodtak. Az elvárás nem lehet más, mint hogy ugyanezzel a mentalitással küzdjön a továbbiakban is a csapat, és a játék fokozatosan csiszolódjon. Ebben kisebb fennakadásokat okozhat, hogy Devin DiDiomete kétmeccses eltiltása miatt nem vehet részt az erdélyi túrán. A Csíkszeredában is lesz hiányzó, Salló Alpár szintén eltiltás miatt nem játszhat, Papp Szabolcs csapatkapitány ellenben visszatérhet.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.01.29. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41