Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

DEBRECENBE LÁTOGATUNK

Felnőtt 2023-02-03

A vasárnapi Magyar Kupa bronzmérkőzéshez hasonlóan pénteken este újra a DEAC lesz a mieink ellenenfele, ezúttal az Erste Liga alapszakaszának hajrájában talákoznak a csapatok, az Újpest szempontjából idegenben. A mieink számára már nincs számszerűsíthető tétje a találkozónak, a Debrecen ugyanakkor menekülne a rájátszás-kvalifikáció elől. 

Izgalmas, végig nyitott meccset vívott egymással előző vasárnap a két csapat, amelyből a mieink jöttek ki jobban: a Magyar Kupa bronzmeccsen 3:2-re legyőztük a sorozat tavalyi és tavalyelőtti aranyérmesét, ezzel megszerezve a harmadik helyezést.

A két csapat ebben az EL-szezonban már háromszor találkozott, a két Megyeri úti meccsen egyaránt 5:2-es végerdmény született, az elsőt az Újpest, a másodikat a DEAC nyerte ebben az arányban. A Debrecen hazai pályán pedig 5:4-re nyert még október közepén.

Az már kiderült, hogy a lila-fehérek az alapszakaszt - amiből már csak két mérkőzés van hátra - nyolcadikként zárják, mert a hetedik helyezett DEAC 15 pontra van előttünk, míg a DAB 10 ponttal van mögöttünk. Ugyanakkor a fekete-fehérek még végezhetnek a hatodik helyen az alapszakaszban, és így elkerülhetik a rájátszás kvalifikációt, ha mindkét mérkőzésüket megnyerik.

Az UTE vasárnap tartalékosan verte meg jó játékkal a Debrecent a Magyar Kupa bronzmérkőzésen, számunkra a legfontosabb az lenne, hogy a csapat végre bizonyítsa: idegenben is tud pontot, pontokat szerezni, mert erre a következő hetekben szükség lesz.

"Sportolóként mindig azért játszunk, hogy győzzünk, szerintem mindenki 100 százalékosan motivált. - mondta a debreceni utazás előtt Balogh Bence, csapatunk támadója. - Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy gyakoroljuk a taktikai elemeket, és készüljünk a ránk váró rájátszás-kvalifikációra. A kupameccshez képest kicsit más lesz, hogy ez »csak« egy sima bajnoki, de szerintem mindkét csapat ugyanazt a játékot játssza majd, mint vasárnap, szóval biztos, hogy nagyon kiélezett mérkőzés lesz."

A DEAC-UTE párharc idei utolsó alapszakasz-meccse pénteken 18.30-kor kezdődik a debreceni jégcsarnokban, a mérkőzést az Erste Liga TV oldalon követhetik élőben, akik nem lesznek ott a helyszínen.

#hajrálilák

fotó: Vörös Dávid/UTE

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.01. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41