Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

DEBRECENBEN SEM LESZ KÖNNYŰ DOLGUNK

Felnőtt 2021-11-26

Bő két hete volt edzőváltás a DEAC-nál, mert a hajdúságiak feltűnően gyengén kezdték a szezon. Azóta viszont három mérkőzésből háromszor nyertek a fekete-fehérek, pénteken este velük játszunk idegenben az Erste Ligában. 

 

Ráadásul a Debrecen utoljára vasárnap játszott tétmeccsen, a mieink pedig szerdán fogadták a kupában a Ferencvárost, úgyhogy egy újabb nehéz mérkőzés vár a kedvenceikre. 

 

A DEAC tavaly magyar bajnoki ezüstérmes lett, az idei Erste Liga kiírásban az első 16 mérkőzéséből azonban csak ötöt tudott megnyerni, így november 10-én menesztették a hajdúsági csapat vezetőedzőjét, a Debrecent több mint három éve irányító David Musialt, és a helyére György Józsefet nevezték ki. Az új tréner vezetésével eddig három mérkőzéséből kettőt rendes játékidőben (DAB, FTC - idegenben), egyet pedig hosszabbításban (DVTK) nyert meg a csapat.

 

Persze a csatába az Újpest sem megy feltartott kézzel, hiszen a liga második helyezettje látogat a nyolcadikhoz. A mieink az utolsó nyolc meccsükből csak egyet vesztettek el Miskolcon, hét közben a Magyar Kupában komoly rangadón vívtak ki-ki meccset a tavalyi bajnok FTC-vel, és esélyesként érkeznek Debrecenben, ahol a pálya adottságai miatt azonban egyetlen csapat sem mehet biztosra vendégként. 

 

“Mindenképpen nagyon kemény mérkőzésre számítok - mondta kiváló védőnk, Balogh Bence. - A DEAC nem úgy kezdte a szezont, ahogy azt mindenki várta, az utóbbi időben viszont látható, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtanak, és komoly mérkőzéseket nyernek, úgyhogy nagyon kemény, és hajtós meccsre számítok.

 

A DEAC-UTE összecsapás pénteken 18.30-kor kezdődik, az Erste Liga TV élőben fog közvetíteni az alábbi felületen.

 

#HAJRÁLILÁK

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41