Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

DERBI ELŐTT DERBI

Felnőtt 2022-12-08

A jégkorong Magyar Kupa harmadik körében idén is a Ferencvárossal játszunk, először csütörtökön fél7-kor idegenben. Csapatunk pénteken a BJAHC vendégeként szerepel, majd vasárnap hazai pályán fogadjuk az FTC-t az Erste Ligában. 

 

Legnagyobb riválisunkkal a Magyar Kupa legjobb négy közé jutásért játszunk két mérkőzésen, az első összecsapás csütörtökön 18.30-kor kezdődik a Tüskecsarnokban.

 

A mieink az előző fordulóban saját utánpótláscsapatukkal, az Újpesti Jégkorong Akadémia együttesével játszottak, az első meccsen 7:1-re, a második találkozón pedig 7:3-ra győztek Kovács Viktor kiválóan helytálló csapatával szemben. 

 

A Ferencvárosnak az előző fordulóban nem jött össze a kettős győzelem, ugyan az első mérkőzésen 5:1-re nyertek Székesfehérváron a FEHA19 ellen, hazai jégen viszont kikaptak 3:2-re, de a továbbjutásuk így sem volt kérdéses. 

 

A két csapat az idei Erste Liga kiírásban kétszer találkozott, mi mindkétszer idegenben szerepeltünk a zöld-fehérek ellen, és szoros meccseken kaptunk ki. A Ferencváros és az Újpest is a listavezető Gyergyói HK elleni EL mérkőzéssel hangolt a csütörtöki derbire, az FTC kedden hosszabbításban kapott ki a székely alakulattól, a mieink pedig vasárnap 4:3-ra nyertek Szilassy Zoltán csapata ellen a Megyeri úton. 

 

"Igazi derbi a kupában, jobb ellenfelet nem is kaphattunk volna az FTC-nél. - mondta a mérkőzés előtt betegségből visszatérő csapatkapitányunk, Benk András. - Ilyenkor teljesen mindegy, hogy ki hányadik a tabellán, és hogy hány pontja van, csak a szív számít, ezt minden játékosunk tudja. Meg kell mutatnunk, hogy mennyire vagyunk kemények a jégen."

 

A mérkőzésen betegsége után Benk András mellett visszatérhet Kiss Dániel, valamint Toni Henttonen is. 

 

A csütörtöki mérkőzést szervező FTC vendégbelépőket nem értékesít a meccs előtt a Tüskecsarnokban, azok kizárólag online elővételben vásárolhatók meg. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.

#hajrálilák

fotó: Vörös Dávid/UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.08.20. HKM Zvolen - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41