Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

DERBI ELŐTTI SZUPERRANGADÓ

Felnőtt 2021-12-01

A listavezető Sport Club Csíkszereda látogat a második helyezett Újpesthez az Erste Liga csütörtöki játéknapján. A székelyföldi gárda otthonában eddig idén csak a lila-fehérek tudtak nyerni, ráadásul októberben a Megyeri úton is sikerült őket legyőznünk. 

 

Óriási terhelés alatt áll az UTE, hiszen csütörtökön este a ligaelső csíkiakat, szombaton pedig a jelenleg harmadik Ferencvárost fogadjuk hazai pályán. Virág Csabának továbbra is hatalmas fejtörést okoz, hogy rengeteg a hiányzó a liláknál, így a rutinos játékosokat az Újpesti Jégkorong Akadémia növendékei közül kell pótolnia. Igaz, a vezetőedzőnk hasonló helyzetben volt a szezon elején is, akkor szinte kivétel nélkül jól szálltak meccsbe a fiatalok, és hatékonyan helyettesítették a felnőtteket. Például október 4-én, éppen a Sport Club ellen, a 18 éves Simon Péter szerzett vezetést a mieinknek.

 

Csütörtöki riválisunk pont ezen a meccsen, két hónappal ezelőtt a Megyeri úton kapott ki utoljára, a végeredmény akkor 3:1 lett. Jelenlegi kiváló formájukat az bizonyítja, hogy az elmúlt két hétben megverték hazai pályán a MAC HK Újbuda együttesét 4:1-re, megnyerték a székely derbit Gyergyószentmiklóson 5:4-re, majd vasárnap 8:1-re kiütötték Csíkszeredában a Brassót úgy, hogy csak a második harmadban hét gólt szereztek.

 

Az Erste Liga szuperrangadója csütörtökön 18.00-kor kezdődik az Újpesti Jégcsarnokban, a mérkőzés tétje hatalmas, az UTE ugyanis egy győzelemmel utolérheti pontszámban a Csíkszeredát. A meccsre jegyeket váltani kizárólag online, az Eventim oldalán lehetséges. 

 

#HAJRÁLILÁK

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.10.27. UTE - BJAHC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41