Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

DERBIVEL KEZDŐDIK 2022

Felnőtt 2022-01-02

Vasárnap délután 16.30-tól hazai pályán, a Tüskecsarnokban fogadja az FTC az Újpest csapatát. Ha rendes játékidőben nyerni tudunk a zöld-fehérek ellen, akkor pontszámban utolérjük az Erste Ligát vezető ősi riválist, ráadásul 2017 után újra a magasba emelhetjük a Vigh Balázs Vándorkupát.

 

Mindkét csapat kiváló formában várja a derbit, az FTC utoljára a Megyeri úton kapott ki még december elején, de azóta zsinórban hozzák a meccseket, és a mieink is nagyon jól zárták a 2021-es évet, hiszen egy hét alatt háromszor nyertek a DEAC, a Győr és a MAC legyőzésével. Nem véletlen, hogy az Erste Liga tabelláján jelenleg mindkét csapat dobogós, így egyértelmű, hogy az alapszakasz végkimenetele szempontjából is kiemelt jelentősége van az évindító rangadónak. 

 

Az ellenfél vezetőedzője, Fodor Szabolcs arról beszélt az M1-nek a mérkőzés előtt, hogy akkor is szeretnének nyerni az Újpest ellen hazai pályán, ha decemberben nem kaptak volna ki a Megyeri úton, de a néhány héttel ezelőtti vereség adhat plusz energiát is csapatának vasárnapra.

 

“A Megyeri úton a decemberi egy nagyon jó hangulatú mérkőzés volt, bízom benne, hogy a Tüskében most még jobb lesz a hangulat” - tette hozzá Fodor Szabolcs.

 

“Mindig pikáns egy Újpest-FTC mérkőzés, akárhogy is áll a két csapat a tabellán. - mondta Virág Csaba, az UTE vezetőedzője. - Így most, hogy ráadásul ennyire közel vagyunk egymáshoz, végképp az lesz. Nagyon reméljük, hogy sokan kint lesznek, és miután televíziós mérkőzés lesz, nagyon örülnénk, ha sokan néznék a meccset, úgyhogy szeretnénk jól indítani az évet.”

 

Ráadásul a csapatok ezúttal nemcsak Erste Liga-pontokért harcolnak, hiszen 2017 januárja, vagyis a tragikus veronai buszbaleset óta minden szezonban az egyik derbi tétje a Vigh Balázs Vándorkupa is. A tragédia áldozata, Vigh Balázs a pályafutása során az FTC-ben és az Újpestben is játszott, a vándorkupát emlékére ajánlották fel egykori játékosunk szülei. A trófeát 2017-ben először az újpestiek hódították el, idén ezt szeretnénk visszaszerezni a Ferencváros csapatától. 

 

A derbi vasárnap 16.30-kor kezdődik a Tüskecsarnokban, a mérkőzésre vendégszurkolók kizárólag elővételben válthatnak jegyeket az Eventim online felületén. A 2022-es év első Erste Liga mérkőzését az M4 Sport csatorna is élőben közvetíti.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.12. DEAC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41