Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

DÖNTETLEN - IDEGENBEN

Felnőtt 2022-12-08

Hátrányból fordított, majd a legvégén elszenvedett góllal 2:2-re végzett az újpesti ultrák által támogatott csapatunk a Ferencváros otthonában. A Magyar Kupa legjobb négy közé jutásról majd a januári visszavágó dönt a Megyeri úton. 

A csütörtöki kupameccsre visszatért a lilák első sorába Benk András, Kiss Dániel és Toni Henttonen is, viszont ma Kovács Alex hiányzott a csapatból. 

Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés eleje, aztán a 10. percben mégis vezetést szerzett az FTC. Saját kapuja előtt korongot vétett csapatunk, ami után Kestila lőhetett Rajna Miklós hálójába. (1:0) A harmad hátralevő része medő ferencvárosi főlénnyel telt el, de közben a hazai csapat két emberelőnyt sem tudott értékesíteni.

A második húsz percben viszont végig az Újpest játszott jobban, rögtön a kezdés után Németh Attila került nagy helyzetbe. Az egyenlítés a 29. percben sikerült is, Klye Just passzából fiatal támadónk, Kovács Sebestyén szerzett gólt. (1:1)

A játékrész végéig ítéltek kiállítást mindkét fél kárára a zebrák, de nem született újabb gól. 

A harmadik harmadban sokáig medő mezőnyjáték zajlott a pályán, aztán az 57. percben Madácsi passzolt Shirleyhez, aki megszerezte a vezetést. (1:2)

Az 58. percben egyenlítettek a zöld-fehérek: Kreisz Brúnó lőtt közelről a kapunkba. (2:2)

Az első mérkőzés így döntetlennel végződött, folytatás a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján, január 4-én, a Megyeri úton.

FODOR Szabolcs, vezetőedző - FTC-Telekom 

„Azt gondolom, hogy több helyzetünk, és több lövésünk is volt, mint az Újpestnek. Egy-nulla után volt két emberelőnyünk is, amivel nem sikerült élni, talán azokból lőhettünk volna legalább egy gólt. Jól kezdtük a mérkőzést, jól álltunk bele, de ennyi helyzetből muszáj több gólt lőni, ha szeretnénk nyerni, és továbbjutni a kupában. A helyzetek megvoltak, egy kicsit a kapu előtti agresszivitáson kell javítani, és akkor a helyzetek be is fognak menni.”

VIRÁG Csaba, vezetőedző - UTE 

„Összességében az, hogy döntetlennel megyünk haza, és január elején innen folytatjuk, önmagában jó, hazai pályán elegendő egy sima egygólos győzelem ahhoz, hogy kivívjuk a továbbjutást. Nyilván ahogy alakult a vége, annak viszont nem örülünk, mert szerettük volna az egygólos előnyt megtartani, de nem tudtunk olyan támadójátékot produkálni, mint amilyet terveztünk. Nagyon sok technikai hibával játszottunk, ez kimondottan szokatlan, nem szoktunk ennyi hibával játszani, így nehéz támadó hokit produkálni. Ez az emberelőnyünkben is megmutatkozott, de az biztos, hogy csúsztunk-másztunk, és mindent megtettünk. Öszességében a döntetlen nem rossz eredmény itt, lehetett volna jobb is, dolgozunk tovább.”

fotó: Vörös Dávid / UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.10.29. FEHA19 - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41