Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

EDDIG POZITÍV A MÉRLEG

Felnőtt 2021-03-02

50-50%. Ilyenek látja a jkb.hu az UTE-DEAC párharcot, és a fogadóirodák is közel azonos esélyekkel adják a két együttes továbbjutását. Ami tény, hogy a Debrecen ellen az idei alapszakaszban kétszer győztünk rendes játékidőben a Megyeri úton, idegenben pedig két meccsen összesen egy pontot szereztünk.

Ugyanakkor a lőtt gólok szemponjából a DEAC áll jobban (18-15) köszönhetően leginkább annak a 8-1-es vereségnek, amit még novemberben mértek ránk David Musial vezetőedző tanítványai.

Ami biztos, hogy a mai Újpest egy masszívabb gárda, mint amit az alapszakaszban elért helyezése mutat, nem véletlen, hogy a mieinket a liga első három helyezettje közül senki sem kívánta negyeddöntős ellenfélnek, tehát a Debrecennek már nem volt más választása....

Annak pedig, hogy mostani riválisunk ellen (is) rapszódikus volt a csapat idei teljesítménye eddig, a szezon elején a koronavírus-járvány, majd az alapszakasz végén egy durva sérüléshullám volt a fő oka.

Szerencsére az elmúlt tíz napban a csapat legjobbjaival kiegészülve bebizonyította, hogy képes a kiegyensúlyozott és eredményes játékra, így nincs okuk feltett kézzel kezdeni a párharcot. A Debrecen még sosem tudott nyerni a Megyeri úton, ha ez továbbra is így lesz, akkor már csak egyetlen "apró" meglepetést kell okoznia idegenben a csapatnak ahhoz, hogy idén is meglegyen a legjobb négy. 

Bár a mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött zajlanak, de az UTE vezetőedzője nemrég arról is beszélt, hogy szerencsére így is érzik a szurkolók szeretetét. Egy biztos, az újpesti drukkereken ezúttal sem fog múlni....

#HAJRÁLILÁK

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2024.03.12. UTE - Gyergyó című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41