Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

EGY PONT AZ FTC ELLEN

Felnőtt 2022-12-28

Végletekig izgalmas mérkőzésen a hosszabbítás ötödik percében szerzett góllal nyert 3:2-re a Ferencváros. A Vígh Balázs Vándorkupát így idén az FTC viheti haza.

Mindkét oldalon sok volt a hiányzó, a mieinknél kihagyta a meccset három légiósunk, köztük legeredményesebb játékosunk, az ukrán Oleksandr Pereszunko, a finn különítmény, Toni Henttonen és Sami Jekunen,  a rutinosabbak közül Tornyai Gábor, a fiatal Szabó Rácz Maxim és Lászlóffy Botond, valamint az eltiltott Pokornyi Dávid is.

Ennek ellenére gyors újpesti góllal indult a találkozó. A harmadik percben a palánk mellől hozta ki szépen a korongot a hazai csapat, majd Kovács Alex játszotta be magát középre, és fonákkal eresztett el egy nagy löketet. (1:0)

Az egész első harmadban pontosabban játszott az Újpest, annak ellenére, hogy felforgatott sorokat variált Virág Csaba vezetőedző. Azért a fiatal ferencvárosi kapus, Földes László mellett Rajna Miklósnak is akadt több védenivalója, de így is több hazai kapuralövéssel, és az egy gólos előnnyel zárult a játékrész.

A második harmadban sajnos az FTC hokizott jobban. Rögtön az első percben Tóth Adrián lőtt takarásból gólt a 21. percben. (1:1)

A harmad derekán kettős emberelőnybe kerültek a zöld-fehérek 40 másodpercre, miután Benk Andrást majd Shirley Collint is leültették két percre a játékvezetők. Az FTC időt kért, ennek ellenére a kettős hátrányt sikerült kivédekezni, de öt a négy ellen eredményes volt az FTC, a vendégcsapat jelenleg legeredményesebb játékosa, a finn Kestila szerzett gólt a 33. percben. (1:2)

A játékrész végére magukra találtak a lila-fehérek, de az egyenlítés itt még nem jött össze a mieinknek. 

Az utolsó harmad 44. percében aztán már sikerült. A bal oldalról Kiss Phil találta meg a folyosót, és küldte át a túloldalon érkező Shirley Collin elé a korongot, aki közelről vágta be az FTC kapujába. (2:2)

Az egyenlítő gól után egészen a játékrész végéig jobban játszottak a mieink, de a 19 éves ferencvárosi kapus, Földes László nagyon jól állta a sarat, így a rendes játékidőben nem lett meg a meccs győztese. 

A hosszabbításban mindkét csapat nagyon nagy erőket mozgosítva játszott, a legnagyobb újpesti helyzetet Kiss Phil hagyta ki, aki egyedül lépett ki, de nem tudta becsapni a vendég kapust. A mérkőzés 50 másodperccel az OT vége előtt dőlt el Nagy Gergő villanásával, így az FTC kettő, az Újpest ezúttal egy pontot szerzett, a Vígh Balázs Vándorkupa pedig most a zöld-fehérekhez került egy évre. 

Az Újpest legközelebb december 30-án játszik a FEHA19 ellen, a Ferencvárost pedig január 4-én fogadjuk Magyar Kupa visszavágón. 

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

"Szenzációs volt az atmoszféra, nagyon köszönjük, hogy ennyien kilátogattak, nem szép, de mégis nagyszerű mérkőzést láthattunk, küzdős volt, és mindkét csapat megtett mindent a győzelemért. Klasszikus derbi, egy gól döntött, ahol a szerencse most nem a mi oldalunkra állt."

Yul Hennely, másodedző - FTC 

"Nagyszerű derbi volt, bár mindkét csapatnak kevés volt ma a cserelehetősége. A mieink is és az Újpest is nagyon keményen játszott, rengeteg volt a helyzet, bármelyik csapat nyerhetett volna. A kapusok jó napot fogtak ki és a végén nekünk volt szerencsénk."

fotó: Vörös Dávid/UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.09.16. UTE - DVTK című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41