Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

EZÚTTAL KELLENE MINDHÁROM PONT

Felnőtt 2022-12-30

Hagyományosan döcögni szokott az UTE játéka a fehérvári farmcsapat ellen. Idén eddig kétszer játszottunk a FEHA19-el idegenben, és egy verseség mellett egy büntetőkkel kicsikart győzelmet hoztunk össze ellenük, viszont most a Megyeri úton jól szeretnénk zárni a naptári évet.

Nem unatkoznak az ünnepek alatt az Újpest hokisai, a december 23-i miskolci vendégjáték után decemben 28-án a Ferencváros volt az ellenfél, december 30-án pedig a FEHA19 látogat a Megyeri útra. 

A két csapat idén eddig háromszor találkozott, a fehérváriak október elején rendes játékidőben verték meg a lila-fehéreket 3:2-re, majd a Megyeri úton mi győztünk 5:2-re, viszont az utolsó egymás elleni meccsen, november elején Székesfehérvárott, csak büntetőkkel nyert az Újpest 5:4-re.

Hogy ezúttal megszerezzük az akadémisták elleni győzelmet rendes játékidőben, ahhoz az kellhet, hogy végre ne tizedeljék sérülések és betegségek az UTE keretét. 

"Már az idejét sem tudom, hogy mikor voltunk utoljára egyszerre együtt, nemhogy mérkőzésen, hanem legalább egy edzésen. - mondta Virág Csaba, vezetőedző. - Napról-napra változik a keret, bízunk benne, hogy jó irányba, és egyre több lesz a visszatérő, de ez nem rajtunk múlik, úgyhogy készen kell állnunk mindenre."

Az év utolsó meccse, az UTE-FEHA19 Erste Liga mérkőzés pénteken 18.00-kor kezdődik a Megyeri úti Jégcsarnokban, a meccsre a kezdés előtt lehet belépőjegyet váltani a pénztárban, vagy online az Eventim felületén.

Búcsúztassuk együtt az évet, várunk mindenkit az összecsapásra!

#hajrálilák

fotó: Vörös Dávid/UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.09.26. FTC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41