Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

FÉLBEMARADNAK AZ ERSTE LIGA KÜZDELMEI

Felnőtt 2020-03-12

A kormány által elrendelt veszélyhelyzet értelmében a 100 fősnél nagyobb beltéri, 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják, ami a mozikra, a színházakra és a sportrendezvényekre is vonatkozik. Mindez érinti a magyar bázisú nemzetközi bajnokság, az Erste Liga küzdelmeit. Noha zárt kapuk mögött folytatódhattak volna a mérkőzések – könnyen lehet, hogy csak ideig-óráig –, az MJSZ a versenyben maradt csapatok véleményét kikérve, a játékosok, a stábtagok és a további érintettek egészségét elsőrendű fontosságúnak tekintve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve úgy döntött, hogy a sorozatot lezárja. A párharcok állását és a szezon eredményeit szem előtt tartva a konzultációk nyomán teljes egyetértésben az a döntés született, hogy az Erste Liga bajnokának megosztva az FTC-Telekomot és a Csíkszeredai Sportklubot tekintik, bronzérmeseinek pedig a Gyergyói HK-t és az UTE-t. Emellett az idei szezon magyar bajnoka az FTC-Telekom, ezüstérmese az UTE. A bronzérmes a középszakasz eredményei alapján a Dunaújvárosi Acélbikák. Az Erste Liga immár a hatodik élvonalbeli bajnokság Európában – az EBEL, az Extraliga, a DEL, a lengyel és a norvég pontvadászat után –, amely a járvány miatt kényszerűségből félbeszakad.

forrás: ersteliga.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2024.03.12. UTE - Gyergyó című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41