Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

“FELEMÁS SZEZONT ZÁRTUNK”

Felnőtt 2022-04-12

A felnőtt csapat korai búcsúja az Erste Liga rájátszástól egy hónappal a Debrecen ellen párharc lezárulta után is fájdalmas emlék Ancsin Jánosnak. Az UTE jégkorongszakosztály igazgatója szerint a playoffban érkező sérüléshullám megpecsételte a csapat sorsát, de szakmai szempontból is vannak tanulságai a Csíkszereda győzelmével végződő idénynek.

 

Hogyan értékeli a mögöttünk álló szezont?

 

Az alapszakaszban nyújtott teljesítményünk talán mondhatom, hogy meglepetés volt. Amikor a céljainkat határoztuk meg, akkor úgy gondolkoztunk, hogy a játékosállományokat és a költségvetéseket figyelembe véve a Csíkszereda, a Gyergyószentmiklós, a Brassó, valamint a Ferencváros előttünk fog végezni, így a legjobb 4 közé jutáshoz mindenképpen bravúrra lesz szükség. Remek csapatunk volt, 120%-ot nyújtottunk, majd az alapszakaszban csupán a gólarány miatt csúsztunk csak le a második helyről. Négybe jutásért ismét a Debrecennel mérkőztünk, ahol elkerült minket a szerencse. Meghatározó játékosaink sérültek meg, gondolok elsősorban Rajna Miklósra, aki a liga egyik, ha nem a legjobb kapusa, de kiemelhetném csapatkapitányunkat, Benk Andrást is. Meccset hagyott ki továbbá Kovács Alex, Varga Arnold, Kiss Dániel, Csergő Hunor és Erik Robichaud is, ez a névsor pedig nagyon meglátszott a játékunkon, úgy gondolom ez döntött a négybe jutásról. Az alapszakaszt figyelembe véve reális sanszunk lett volna továbbjutni, de sajnos ilyen a sport. Annak örülünk, hogy szurkolóink támogatását rengeteg győzelemmel háláltuk meg, hazai pályán alig kaptunk ki az egész szezonban, illetve nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a Ferencvárost a négy meccsen háromszor is sikerült felülmúlnunk. 

 

Összességében sikeresnek, vagy sikertelennek ítélné meg az UTE szempontjából a napokban lezárult Erste Liga idényt?

 

Két élű dolog ez, ugyanis ha az egész éves munkát vesszük figyelembe, akkor sikeresnek mondanám. Az edzőpárosunknak, valamint a szakmai stábnak köszönhetően be tudtunk építeni olyan fiatal játékosokat, akik meghatározó szerepet töltöttek be csapatunkban a szezon során. Pokornyi Dávid és Kovács Sebestyén a junior csapatunkból jutottak fel, és nagy szerepet kaptak. Az újak közül Kovács Alex remek játékot mutatott, Kiss Patrik gólszáma pedig önmagáért beszél, mindketten emberelőnyben is játszottak, és éltek a lehetőséggel. Balogh Bence valamint Kovács Sebestyén pedig emberhátrányban is hihetetlen energiákat tett a jégre. Pokornyi Dávid személyes véleményem szerint az egyik legjobb védőnk volt a rájátszásban. Bízunk benne, hogy minél több fiatal játékosunkat sikerül megtartanunk a következő években, és tovább húzzák majd a csapatot.

Az eredmény és a kiesés természetesen nagyon fáj, mert olyan csapatot láthattunk idén Újpesten, amiben bíztunk, hogy tovább tud jutni a rájátszás első körén, de mint említettem, a playoffban érkező sérüléshullám olyan helyzetet teremtett, ami megpecsételte a sorsunkat.

 

Mit tart az Újpest erőségének, illetve miben gondja, hogy változtatnunk kell a jövőben?

 

Liga szinten is kiemelkedő, meghatározó színtű fiatal játékost tudtunk szerepeltetni, erre mindenképpen büszkék lehetünk. Talán furcsán hangozhat, de azt mondanám, hogy ami az Újpest erőssége, olykor az a hátránya is. Rettenetesen jó csapategységünk volt, ami a pályán is megmutatkozott. Mindig volt tartása a csapatnak, harcoltak egymásért a srácok és ez is volt a célunk, hogy ilyenek legyünk. Nem voltak hatalmas sztárjaink, ami a csapategység szempontjából mindenképpen előnynek bizonyult, hiszen nem egy-két sztárjátékostól várta mindenki, hogy csodát tegyen, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy bizonyos helyzetekben jó lett volna, ha valaki elő tud lépni, és kimozdít minket egy gödörből. El kell gondolkodnunk, és mérlegelni kell, hogy a jövőben hol van ebben az arany középút, hogy ne menjen egyik a másik rovására. Hozzáteszem, ha kevesebb sérültünk lett volna a Debrecen ellen, és sikerül továbbjutnunk a rájátszásban, akkor most arról beszélünk, hogy bejött a »csak csapat, semmi sztár« elve. 

 

2022/23-tól bevezetésre kerül a pontrendszer az Erste Ligában. Jelenthet-e ez erősorrend átrendeződést?

 

Nekünk a pontrendszerben az a “szerencsénk”, hogy a felső határ nem fenyeget bennünket. Az egész gondolat talán pozitívum a fiatalok szempontjából, ugyanis kötelező lesz őket játszatni. Ezzel lehetőséget biztosít a Liga a junioroknak és az ebből a korból kiöregedő játékosoknak, ami mindenképpen pozitívum. Kérdés, hogy ezek a fiatalok melyik csapatban, mennyi lehetőséget kapnak majd. A hátrányát pedig a tapasztaltabb magyar játékosok érezhetik meg, hiszen a légiós korlátozás ezzel megszűnik, így lehet fiatalabb, külföldi játékost igazolni hasonló pontszámért. Továbbá, amennyiben egy klub igazol majd 13 légióst, úgy jó eséllyel ők fognak emberelőnyös helyzetben több jégidőt kapni. A válogatottunk szempontjából nem gondolom szerencsésnek, ha a magyarok csak emberhátrányban szerepelnek a klubcsapataikban, főleg, hogy nemzeti együttesünk nagyban épít a speciális egységekre. Erősorrendet nem gondolnám, hogy nagyban átrendezné az új szabály, hiszen a költségvetés dönti majd el, hogy ki milyen minőségű légiósokat igazol le. Maximalizálva van a játékosok pontszáma, így tényleg az anyagiak döntenek majd arról, hogy ki melyik külföldi ligából tud majd szerződtetni. Én személy szerint mindig azért szólaltam fel, hogy még kevesebb légiós legyen, de ezzel a szabállyal ez sajnos megdőlt. A csapatépítésről alkotott véleményünk alapján nem tudom elképzelni, hogy 10 légióst szerepeltetnénk a következő szezontól, mi szeretnénk az Újpestet maximum hat külföldi játékossal tervezni.

 

Túl vagyunk az első szezonon, amikor az utánpótlásunk három korosztálya is akadémiai rendszerben versenyzett. Milyen hatása van ennek a felnőtt csapatra, mik az első éves tapasztalatok?

 

Erről még korai lenne beszélnünk. Nagyon nagy dolog, hogy létrejött az akadémiai rendszer jégkorongban is, de nem várhatunk még eredményeket ebből. Profi szakmai munka folyik az akadémiánkon, olyan szakemberekkel is tudunk együtt dolgozni, akikkel korábban nem, de ennek az egésznek idő kell. Egy-két év múlva fogjuk látni, hogy ténylegesen mit hoz ez a felnőttnek, valójában az ifi korosztályunk lehet az első olyan, aminél látványosabban érvényesül az új rendszerben elvégzett nevelés.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.11.02. UTE - Titánok című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41