Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

FONTOS GYŐZELMEK A KVALIFIKÁCIÓ UTOLSÓ HETÉBEN

Felnőtt 2020-11-06

A felnőttek mellett utánpótlás csapataink is felülkerekedtek a MAC-on az elmúlt héten. Az U14-ben fontos győzelem volt, hiszen ez biztosította helyüket a középszakasz erősebb csoportjában. Ifi csapatunk magabiztos győzelmet aratott a KMH ellen, míg juniorjaink két győztes mérkőzést követően hat pontot zsebelhettek be, megszerezve ezzel a tabella 2. helyét.  

 

U21

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK – UTE0:3

UTE – MAC5:2

Kovács Viktor (UTE):  A MAC és a Dunaújváros csapatával játszottuk le utolsó két kvalifikációs mérkőzésünket. Nagyon örülünk, hogy három győztes mérkőzéssel tudtuk befejezni ezt az időszakot, reméljük ebből erőt tudunk kovácsolni az alapszakaszra, hiszen erős ellenfelek várnak ránk. Ez így van jól, hiszen mi minden egyes mérkőzésre győzni megyünk fel a pályára. Összességében elégedettek lehetünk, nagy munkát végeztek a srácok, minden dicséret megilleti őket.

Jelenlegi állás a bajnokságban: 2. hely

A mérkőzés jegyzőkönyvei: ITT ÉS ITT

U18

UTE – KMH SE8:2

Mihály Jenő (UTE): A KMH elleni mérkőzésen majdnem végig a kezünkben tartottuk az irányítást, csak néhány olyan percünk volt, amikor nem azon az úton mentünk, amin szerettünk volna. Azt a két dolgot, amit kitűztünk célul ezen a mérkőzésen, viszontláttuk. 

Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyvei: ITT

U14 B

UTE - MAC4:3

Zalavári Bence (UTE) : Nagy volt a tétje ennek a mérkőzésnek, hiszen rendes játékidőben kellett nyernünk ahhoz, hogy a középszakaszban az erősebb csoportba kerüljünk. Örülök, mert összességében vagányan hokiztunk végig, nem ijedtünk meg a lehetőségtől. Voltak gyengébb időszakaink, de ez természetes egy ilyen ki-ki mérkőzésen. Végre játszhattunk egy izgalmas meccset, egy jó ellenféllel szemben.

Jelenlegi állás a bajnokságban:  2. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

UTE - Csíkszereda című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41