Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

FŐVÁROSI RANGADÓ KÖVETKEZIK

Felnőtt 2021-10-17

Az első hat helyen óriási a tülekedés a tabellán, a dobogón jelenleg három erdélyi csapat tanyázik, utána következik a három fővárosi klub, sorrendben az FTC, az UTE és a MAC. A mieink ezúttal pont a MAC HKB Újbuda ellen játszanak hazai pályán, a mérkőzés győztese vasárnap estétől a legelőkelőbb helyen álló budapesti csapat lehet. 

 

Először találkozik ebben az Erste Liga szezonban csapatunk a MAC HKB Újbuda együttesével, tavaly viszont pályaválasztóként kétszer is le tudtuk győzni Kangyal Balázsékat. Februárban például 10:1-re nyert az Újpest a Megyeri úton. 

 

Ehhez hasonló “vérengzésre” ezúttal nem nagyon lehet számítani, a két csapat eddig hasonló tempóban gyűjtögette a pontokat, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg a mieink a létező legnehezebb sorsolással kezdték a szezont, és már komoly skalpokat gyűjtöttek, addig a MAC HKB Újbuda egyedül egy FTC elleni, büntetőkkel megnyert mérkőzést tud felmutatni. 

 

Meglepetésre az Újpest vereséggel hangolt a vasárnapi rangadóra, a mieink csütörtökön este két pontot hagytak Székesfehérváron, miután büntetőkkel kikaptak a ligautolsó Titánoktól, míg az újbudaiak egy hete játszottak utoljára, akkor hozták a kötelezőt a Győr vendégeként. 

 

A mérkőzés vasárnap este 18.30 órakor kezdődik a Megyeri úton, az Újpesti Jégcsarnokba belépőket továbbra is csak online lehet vásárolni a szokásos felületen, helyszíni jegyértékesítés a mérkőzés előtt a helyszínen NEM LESZ.

 

A meccs előtt köszöntjük nyáron visszavonult játékosunkat, Sikorcin Ladislavot, vagyis “Szikit”, aki hét szezonon keresztül volt a csapat meghatározó tagja. Sziki újpesti színekben lett ismert jégkorongozó, nálunk játszott, amikor megkapta a magyar állampolgárságot, és UTE-ból került be a magyar válogatottba is.

 

Várunk mindenkit a mérkőzésre!

 

#HAJRÁLILÁK

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.12.04. UTE - GYHK című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41