Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

FTC-Telekom–UTE 3-1

Felnőtt 2020-03-09

Nagyon nehéz meccs volt ez a címvédő számára, ám az utolsó harmadban sikerült fordítania és nyernie.

Az első mérkőzéshez képest az újpesti légiósok közt Csamangó váltotta Hendersont, illetve bekerült a keretbe Pokornyi és Nemes is. A zöld-fehéreknél továbbra is Nagy Kristóf védett, Arany Gergely még lábadozik sérüléséből.

A lilák gyorsabban és agilisabban kezdtek, mint egy nappal korábban, és ennek hamar meglett az eredménye, az 5. percben Rafaj akarta előretenni a korongot, amely a vonalbíró testén megpattanva Odnogához került, az UTE csatára nem hibázott, 0-1. A folytatásban alapvetően a Fradi dominált, rengeteg lövést kapott Duschek, aki ismét fantasztikus formában védett. A túloldalon is jó volt Nagy, akit egy alkalommal a kapuvas is kisegített. Fodor Szabolcs együttese háromszor két percig emberelőnyben támadhatott, nem tudott élni vele.

A második felvonás elején nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe a zöldek, mindhiába, erőfeszítéseiket nem koronázta siker. Később kiegyenlítődött a játék, abszolút oda-vissza hoki folyt, a helyzetek kimaradtak. Az utolsó pillanatban Sikorcin kapott szép passzt Benktől, lőtt, a korong talán egy tizedmásodperccel a dudaszó után haladt át a gólvonalon, a játékvezetők hosszas videózás után nem adták meg a találatot, maradt a 0-1.

A harmadik menetben eleinte a játék küzdő jellege domborodott ki, az FTC ment előre, ám az UTE odaadóan akadályozta meg a gólszerzésben. Legalábbis a 48. percig, amikor is Switzer tökéletesen ért bele Kulmala lövésébe, Duschek itt már tehetetlen volt, 1-1. Ezt követően az Újpest próbált nyomni néhány perc erejéig, a vezető gólt azonban a zöldek szerezték meg, Nagy Gergő passzából Tóth Adrián volt eredményes, 2-1. A végére a vendégek kicsit szétestek, egymás után két kisbüntetést kaptak, így a meccs végi kapuslehozatal nyomán is csak öten mehettek ötre, aminek egy eladott korong és egy mindent eldöntő Nagy Gergő-gól lett a következménye. A címvédő 3-1-re győzött és 2-0-ra vezet a párharcban.

forrás: jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

20212.02.09. UTE - DAB című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41