Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

GYŐZELEM - MADÁCSI TRIPLÁVAL

Felnőtt 2022-12-20

Gólzáporos meccset nyert meg 7:4-re a kulcsjátékosokat nélkülöző UTE a DAB ellen. Fiatal támadónk, Madácsi Benedek karrierje első mesterhármasát szerezte meg.

 

Rajna Miklós és Aleksandr Pereszunko betegség, Toni Henttonen sérülés, Pokornyi Dávid pedig eltiltás miatt hagyta ki a karácsony előtti utolsó hazai meccsünket. 

 

Az első harmad így is kiegyenlített játékot hozott, nagyjából ugyanannyit forgott veszélybe mindkét kapu, de mindehez hozzá kell tenni, hogy Kovács Dávidnak sokkal nagyobb bravúrokat kellett bemutatnia, mint a hazai kapuban Sági Máténak. Aztán az utolsó három percben rákapcsoltak a mieink, több nagy helyzetet is kialakítottak, érett a gól, amit a 20. perc közepén Madácsi Benedek szerzett meg Just Kyle átadása után. (1:0)

 

A következő játékrész elejére átlógott a DAB-légiós Niskanen kisbüntetése, az előnyt egy vendégkapu előtti kavarodás után Kiss Patrik váltotta gólra. (2:0)

 

A 25. percben két frissen igazolt exújpesti, a többszörös MOL Liga-győztes Jozef Mihalik, és a Megyeri útról novemberben távozó Dusan Kmec hozta össze a szépítő gólt, az előbbi egy asszisztot, utóbbi pedig egy gólt iratott fel a kanadai táblázatba. (2:1)

 

A 28. percben nagy lehetőséghez jutott az UTE, a dunaújváros Strenk Olivért küldték le a zebrák 2+2 percre, ebben a négy emberelőnyben töltött percben a lilák több kapuralövésig is eljutottak, de jól védekezett a DAB, így nem született újabb hazai gól. 

 

Viszont a 37. percben ismét betalált az Újpest, egy gyönyörű ellenakció után úsztak meg a lilák három a három ellen, Kovács Alex és Madácsi Benedek önzetlenül hozta helyzetbe kiváló hátvédünket, Kiss Philt, aki a kapu elé középen érkezve nem is hibázott. (3:1)

 

Ennek a harmadnak az eseményeit jól körülírja, hogy a lila-fehérek összesen 26-szor találták el a DAB kapuját, míg a vendégek kilenc lövésig jutottak. 

 

Az utolsó 20 perc elejét a DAB kezdte jobban, bár Kiss Phil kiállítása után még nem kaptunk gólt, viszont a 46. percben igen. A finn Valtola átadásából a szlovák Brus Nejc volt eredményes. (3:2)

 

Szerencsére hiába zárkóztak fel újra egy gólra a vendégek, az UTE hamar egyértelműsítette, hogy ezen az estén melyik a jobb csapat.

 

Előbb a finn Jekunen lőtt nagy gólt Kiss Patrik passza után az 50. percben. (4:2) Az 54. percben Kovács Alex talált be estében (5:2), majd 30 másodperccel később Madácsi Benedek zörgette meg a hálót közelről. (6:2)

 

Az 55. percben újra zárkózott a DAB, egy ellenakciót Olli Pekka Valtola fejezett be góllal. (6:3)

 

Hogy a mérkőzés vége felé nem a védekezés dominált, az is bizonyítja, hogy egy perccel később Collin Shirley passzából Madácsi Benedek is szerzett egy újabb gólt. (7:3) A végeredményt pedig az 59. percben Vas Márk állította be. (7:4

 

Pénteken Miskolcon lépünk jégre a Jegesmedvék vendégeként, hazai pályán pedig legközelebb december 28-án játszunk délutáni TV-s meccset a Ferencváros ellen.

 

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

 

"Nem könnyű négy kulcsembert nélkülözni, az volt a kérdés, hogy mennyire tudunk ma csapatként játszani, és hogy előrelépnek-e olyan játékosaink, akik helyettesítik a kulcsemberek. Az nagyon jó dolog, hogy ez többeknek sikerült, sokan nyújtottak jó teljesítményt. A négy kapott gól viszont egy kicsit sok, rengeteg rizikót vállaltunk a harmadik harmadban, elvitt minket a hév, és ezt nem szabad engednünk, mert nem mindennap fogunk négynél több gólt lőni, de összeségében elégedett vagyok a mai meccsel."

 

Niko Eronen, vezetőedző - Dunaújvárosi Acélbikák

 

"Csak 35-40 percig voltunk méltó partnerei a hazai csapatnak, aztán valami átkattant a fejekben, és onnantól nem a megbeszéltek szerint játszottunk. Az nem kérdés, hogy az Újpest megérdemelten nyert. Most alszunk egyet, holnap is fontos mérkőzés vár ránk a Magyar Kupába a BJAHC ellen, és ott megpróbáljuk javítani a hibáinkat."

 

fotó: Vörös Dávid/UTE

Erste Liga tabella

Teljes tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41