Dátum: 2022 október 6. (csütörtök) | Renáta

hírek

HOSSZABBÍTÁSOS VERESÉGGEL KEZDTÜNK

Felnőtt 2022-09-16

A szezonnyitó Megyeri úti mérkőzésen a DVTK Jegesmedvék csapatával nem bírtak a mieink, és a hosszabbításban vereséget szenvedtek. Pedig a miskolciaknak három gólos hátrányból kellett felállni, ami sikerült is nekik az utolsó harmadban.

 

Az Erste Liga 2022/2023-as idénye a Megyeri úton kezdődött, az első tíz percben a két csapat nem esett egymásnak, inkább ismerkedtek a lilák és a piros-fehérben játszó miskolciak, a játék nagyon sportszerűen zajlott, az első húsz percben még kiállítás sem volt.

 

A kapusok közül az első bravúrt a 13. percben Rajna Miklós mutatta be, aki parádés reflexxel védett egy megugrás és keresztezés végén. Az utolsó öt percben aztán az Újpest komoly nyomás alá helyezte a Jegesmedvék kapuját: a szezon első gólját Kiss Dániel passza után végül Kiss Patrik szerezte meg, a 17. percben lett 1:0.

 

Még a félidő vége előtt, a 20. percben Kiss Patrik újra betalált, a passzadó ezúttal Kovács Alex volt, 2:0.

 

A második játékrész elején mindkét csapat kapott egy-egy kiállítást, de az újabb gól mégis öt az öt ellen született. Új légiósunktól, az ukrán Peresunkotól indult az akció a bal oldalon a 37. percben, aki a kapu elé érve visszakapta a korongot, majd közelről lőtt a miskolciak lett kapusa, Janis Voris mellett a hálóba, 3:0.

 

Megnyugató előnye birtokában a záróharmad elején nem eröltette a gyors játékot az Újpest, de a kényelmesebb tempót gyorsan büntette a DVTK. A félpályánál a mieink vesztették el a korongot, így Lövei Dávid passzából Galajda Zsombor szépíthetett, a 44. percben ezzel lett 3:1.

 

A mérkőzés végére jött a meglepetés. Egy újabb miskolci ellentámadás végén az 55. percben Rezumniak szerezte a második miskolci gólt, 3:2.

 

Majd az 58. percben Miskolczi Márk is betalált Rajna Miklós lába között, akinek ezúttal a távoli lövésekkel nem volt szerencséje. A rendes játékidő 3:3-al zárult, vagyis a vendégcsapat egy harmad alatt ledolgozta háromgólos hátrányát.

 

A hosszabbításban a mieink előtt adódott az első nagy lehetőség, ami kimaradt, viszont az ellentámadásból lezárta a meccset a DVTK. A 20 éves Galajda Zsombor újabb góljával 4:3-ra nyertek a vendégek, a mieink pedig vasárnap az FTC elleni derbin javíthatnak a Tüskecsarnokban. 

 

Tokaji Viktor, vezetőedző - DVTK Jegesmedvék

 

"Nagyon örülök annak, hogy a találkozó a mi győzelmünkkel zárult. Ez csak az első kis lépés volt a bajnokságban, de nagy hitet adhat a csapatnak az, hogy 0:3-ról fel tudtunk állni, pláne egy olyan alakulat ellen, mint az Újpest, ami egy nagyon jól struktúrált együttes. Ez egy értékes győzelem nekünk, pláne, hogy ezzel kezdtük a szezont, remélem, hogy így is folytatjuk tovább."

 

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

 

"Teljesen egyszerű az egész, ők nyerni akartak, mi pedig túl akartuk élni, ez volt a hatalmas különbség a két csapat között a harmadik harmadban. Sok mindent el tudok fogadni, de az biztos, hogy ebben a mezben, ilyen címerrel nem lehet így kijönni az utolsó 20 percre, és nem lehet így játszani, erre nincsenek kifogások, ez elfogadhatatlan."

 

#hajrálilák

 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.11. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41