Dátum: 2020 augusztus 9. (vasárnap) | Emőd

hírek

Hatalmas pofon a Hokiklubtól.

Felnőtt 2020-01-05 Megtekintések száma: 502

A HKB megbüntette a gyengén játszó újpestiek védelmi hibáit, aminek köszönhetően nagy verést osztott ki.

A hazai kapuban Kiss Bence, míg az újpestieknél Duschek Dávid védett. A 6. percben az UTE megszerezte a vezetést, miután Ville Saukko takarásból érkező kék vonalas lövésével szemben Kiss tehetetlen volt. Három perccel később egy hatalmas védelmi hibából egyenlített a Hokiklub Budapest: Saukko és Henderson egymásra várt a saját kapuja előtt, hogy melyikük üsse el a korongot, amire végül Sátek lecsapott és gólba juttatta. A hazaiak előtt komoly fordítási lehetőség is adódott, ugyanis fél percen át kettős emberelőnyben is voltak, ám nem éltek vele. A 24. percben már vezetett a HKB, miután egy kapu előtti kavarodás során Duschek védett, amíg tudott, ám Szűcs István betalált neki. Négy perccel később Lakatos Levente megindult a saját harmadából, majd az UTE kapuja elé érve Petres Magor Tivadarhoz passzolt, aki Szappanoshoz tette a korongot, a HKB 91-ese pedig góllal zárta az akciót. A 35. percben emberelőnyben volt eredményes Szappanos: Kiss Dániel büntetése alatt a hazaiak felálltak 5 a 4 ellen, Otto Eemli Linke kék vonalas lövésébe Manninen beleért, erre még tudott reagálni Duschek, de a duplázással szemben esélytelen volt. Két perc múlva Németh Árpád lövése is az UTE kapujába jutott, 5-1-es hazai vezetésnél Duschek helyére Márkus Levente érkezett. A kapuscserét követően felélénkültek az újpestiek, Saukko kapuvasat lőtt. A 46. percben megszületett a hatodik HKB-találat, Michal Sátek palánk mellől középre tett korongjára bántóan üresen érkezett Szűcs. A negyedik emberelőnyt nem hétköznapi módon használtak ki a hazaiak: korongot szereztek az egyik kapuvasnál, aztán a másiknál Petres bekotorta a gólt. Az utolsó percben Varga Arnold lövése eltalálta Vincze Péter korcsolyáját, aki egyből lőtt, így kozmetikázott az eredményen.

A Hokiklub Budapest 7-2-re diadalmaskodott, aminek köszönhetően a két csapat négy alapszakasz-mérkőzéséből hármat megnyert.

Képek

2019. 09. 16. UTE - FTC című gallériából ízelítő

Videók

hirdetés

TippmixPro - Tétel teljes az élmény

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41