Dátum: 2024 május 6. (hétfő) | Ivett, Frida

hírek

IZGALMAS MECCS UTÁN GYŐZELEM

Felnőtt 2024-01-20

Hiába húzott el két góllal az Újpest, a hazai pályán játszó DAB a vége előtt három perccel egyenlített. A hosszabbításban nem született gól, így a büntetőpárbaj döntött, amelyből Kiss Patrik találatának köszönhetően a mieink jöttek ki jobban, így két ponttal távoztak Dunaújvárosból.

Bár többen felépültek a szerdai Magyar Kupa mérkőzés óta, de még mindig hiányzott Szabó Dániel, Kovács Sebestyén, Sam Coatta, Travis Ewanyk, és ezúttal Pokornyi Dávid sem játszhatott. A kapunkat ezen a mérkőzésen újra Rajna Miklós védte, akinek cseréje most a 18 esztendős Váradi András lett.

A mérkőzés elején az UTE dominált, aztán a félidő derekán emberhátrányba kerültünk Tornyai Gábor kiállítása miatt, akkor egy kapuvasig is eljutott az Újváros. Aztán a mieink is emberfórba kerültek, és a 19. percben a vezetést is megszerezték Silfver takarásból lőtt bombájával. (0:1)

A második harmad közepére magára talált a DAB is, de Rajna bravúrjainak köszönhetően nem egyenlítettek, sőt a 32. percben inkább Kiss Patrik duplázta meg a vendégelőnyt, akinek középre passzolt korongja valakin megpattant a kapu előtt, és a vonal mögött kötött ki. (0:2) Újabb néhány hazai helyzet következett, majd előnyben is támadhattak az Acélbikák az utolsó két percben, és ebből már eredményesek voltak: Lorraine kapu mögül visszatett korongját Savolainen pöckölte be. (1:2) Még a harmad vége előtt Saarelainen is gól szerzett, de az UTE találatát videózás után érvénytelenítették a játékvezetők. 

Az utolsó harmadban a mieink hagyták játszani az ellenfelet, de az Újváros nem dolgoztt ki nagyobb helyzetet az 57. percig, akkor viszont az exújpesti Nemes passzolt Savolainennek, aki közelről nem hibázott. (2:2)

A rendes játékidő vége előtt még mindkét együttesnek volt helyzete, de nem tudtak betalálni a csapatok, ahogy a hosszabbításban sem, így jöhettek a rávezetések. A büntetőpárbajt pedig Kiss Patriknak köszönhetően az UTE nyerte meg, így csapatunk győzelemmel hangolt a Ferencváros elleni heti második derbire, amit vasárnap játszanak 15.30-tól a Tüskecsarnokban. 

Markus Juurikkala, vezetőedző, UTE: 

“Természetesen minden mérkőzésen nyerni akarunk, és megtalálni az utat a győzelemhez, ez pedig ezúttal sikerült. Ugyanakkor nem örülök a teljesítményünknek, szoros meccs volt, a hazaiak keményen harcoltak, keményen dolgoztak, míg nekünk sok dolgot kellett volna jobban csinálnunk. Lehetett volna nulla pont, de három is, végül kettő lett belőle, a győzelem az győzelem, megyünk tovább.”

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: 

“Az első hat-hét percben kerestük a játékunkat, de a negyedik sorunk bejött, volt egy nagyon jó cseréjük a támadó harmadban, amiből a többiek is merítettek egy kis önbizalmat, így utána nyugodtabban játszottak. Úgy éreztem, egy pontnál többet érdemeltünk volna, de ilyen a jégkorong. Abban biztosnak kell lennünk, hogy ez az egy pont is számít majd, az előttünk álló vasárnapi meccsen közelebb kerülhetünk legnagyobb riválisainkhoz." 

Fotó: DAB/Anda Fábián

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.12.30. UTE - FEHA19 című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41