Dátum: 2020 március 31. (kedd) | Árpád

hírek

Ismétlünk?

Felnőtt 2020-02-23 Megtekintések száma: 333

Az Erste Liga-középszakasz második helyezettje elveszítette pálaelőnyét, így még egy hazai vereséget aligha engedhet meg magának.

A speciális egységek kiváló teljesítményének köszönhetően idegenbeli győzelemmel kezdte a negyeddöntőt az Újpest. Látszólag alaposan borult a papírforma Újvárosban, ám miként előzetesen is írtuk, az idei párharcok többségének az alap- és a középszakaszban elért helyezésektől függetlenül nincs egyértelmű favoritja. Ezt azt UTE máris visszaigazolta. Az kellett hozzá, amit vártunk, fegyelmezett és célratörő játék, kiváló kapusteljesítmény, összeszedett védekezés. Az Acélbikák hokijából ezenközben a másik oldalon egyvalami hiányzott. Miként arra David Leger vezetőedző is felhívta a figyelmet: Turcotte-ék nem voltak kellőképpen határozottak az ellenfél kapuja előtt. Ezen mindenképpen változtatniuk kell vasárnap délutánra, amennyiben nem akarnak vészjósló hátrányba kerülni. Ilyen kiegyenlített erőviszonyok mellett a pályaelőny még simán visszaszerezhető, 0-2-ről azonban egyáltalán nem lenne könnyű felállnia a DAB-nak. Itt jegyezzük meg: a “hagyomány” folytatódott, hiszen ebben az idényben a felek egyike sem volt még képes hazai győzelemre, ami nemcsak az Erste Ligára, hanem a Magyar Kupára is igaz. 7 olyan meccsnél tartunk tehát, amelyeket rendre a vendég nyert meg – pontosabban a kupavisszavágón 5-5-ös döntetlen született –, tehát hazai szemszögből létfontosságú, hogy ez a széria véget érjen. Kell-e mondanunk, a lilák erről máshogyan gondolkodnak a párharc második találkozója előtt.

 

Forrás: Jégkorongblog