2021.08.21. UTE - Szlovákia U20 című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 május 30. (kedd) | Zsanett, Janka
Az Erste Ligában közeledik az alapszakasz vége, és az már kiderült, hogy a rájátszást csapatunk nem a legkedvezőbb helyzetből kezdheti majd meg. A Magyar Kupában azonban még állva vagyunk, és ha 2023 számunkra első mérkőzésén legyőzzük az FTC csapatát, akkor a második számú sorozatban már biztos ott leszünk a legjobbak között.
Szűk egy hónap alatt negyedszer feszül egymásnak a két ősi rivális, és az előző három meccsen kiderült, hogy az UTE és a Ferencváros jelenleg nagyjából azonos játékerőt képvisel.
December elején a Magyar Kupa negyeddöntő "odavágón" 2:2-es döntetlen született a Tüskecsarnokban, azóta két Megyeri úti Erste Liga derbit játszottunk a zöld-fehérekkel, az egyiken hazai (4:2), a másikon pedig hosszabbításos vendégsiker (2:3) született.
A két csapat utolsó, múlt hét szerdai meccsén mindkét együttesből sok játékos hiányzott, viszont azóta vannak visszatérők hazai- és vendégoldalon is. Ráadásul tegnap mindkét klub új légióst igazolt, az FTC egy korábbi EBEL-győztes finn csatárral erősített, míg hozzánk Jordan Muzzillo érkezett hátvédnek az ECHL-ből, vagyis az egyik észak-amerikai profi ligából.
"Izgatott vagyok, szeretek a dolgok közepébe vágni. - nyilatkozta kedden az UTE TV-nek a lilák új játékosa, Jordan Muzzillo. - Tudom, hogy mennyire fontos összecsapás vár ránk a Magyar Kupában. Egy ilyen komoly mérkőzésen játszani nagy kiváltság. Nem tudom nekem hogy fog menni, ez lesz az első meccsem Európában, de nagyon örülök, hogy egy derbin kezdhetek, és bízom a győzelemben."
A szerda esti mérkőzés győztese bekerül az aktuális Magyar Kupa kiírás négyes döntőjébe, ráadásul lendületet kap arra, hogy jól kezdje 2023-at, és könnyeddén vegye az akadályokat a februárban kezdődő Erste Liga rájátszásban.
A meccs 2023. január 4-én, 18.00-kor kezdődik a Megyeri úti Jégcsarnokban, a mérkőzésre jegyeket venni online ezúttal is az Eventim felületén lehet.
Várjuk a szurkolókat az idei első derbire, buzdítsuk minél többen az Újpestet!
#hajrálilák
fotó: Vörös Dávid/UTE
2021.08.21. UTE - Szlovákia U20 című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41