Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Jöttünk, láttunk, három pont a zsebben!

Felnőtt 2019-09-28

Elképesztően izgalmas meccsen, végig uralva a játékot, hatalmas energiaszinttel és munkaetikával behúztuk a DEAC elleni meccset. Zsebben az első győztes meccs!

Nagy csatában szerezte meg első győzelmét az UTE, és ezzel feljebb is lépett az Erste Liga-tabella utolsó helyéről.

Az első harmad a góloké volt, Izacky szerzett vezetést a hazaiaknak, Benk egyenlített, majd Brown révén már a vendégeknél volt az előnyt, amit azonban Daloga nem hagyott annyiban, 2-2. A második játékrészben megléptek a lilák, előbb Brown szolgálta ki Godót, majd Godó Brownt, 2-4. A DEAC persze nem adta fel, jött ismét Izacky, 3-4 a 33. percben. Ekkor még nem sokan gondolták volna, hogy ez lesz a végeredmény is, de akik igen, azoknak lett igazuk. Az utolsó játékrészben nem tudtak megújulni a debreceniek, ebben egy-két kiállítás is hátráltatta őket, míg az UTE fegyelmezetten tartotta előnyét. A kapuslehozatal sem segített a végén a DEAC-on, amely első hazai vereségét szenvedte el. Az Újpest a sikerrel hármat előzött egyszerre, így immár a hetedik helyen áll.

 

Hajrá Lilák!

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.11.03. UTE_DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41