Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

KÖRVONALAZÓDIK A DEAC-UTE PÁRHARC

Felnőtt 2021-02-22

De ma este még az Opten Vasas HC csapatával játszunk az alapszakasz utolsó előtti mérkőzésén. A piros-kékeknek összesen egy pont kellene ahhoz, hogy biztosan eljussanak a rájátszáság, de idén még egyetlen egyszer sem tudták legyőzni az Újpestet. 

Hatalmas lépést tett újabb kori történetének első rájátszása felé az Opten Vasas HC szombaton. Ladányi Balázs legénysége a három felvonásos Vasas–Titánok “playoff-kvalifikáció” első meccsén lényegében kiütötte a Fehérvár-farmot, és ezzel rendkívül kedvező helyzetbe hozta magát a folytatás előtt, hiszen hat pontra növelte előnyét nagy riválisával szemben. A felek a héten még két alkalommal randevúznak egymással, ám az is megtörténhet, hogy ezeknek az összecsapásoknak már nem lesz tétjük. Ehhez mindössze egy pontra lenne szükségük Bödökéknek a Megyeri úton hétfőn.

A IV. kerületi rangadónak nyilván nem a vendégek az esélyesei, akik azonban már több ízben bizonyították a szezon során, hogy úgymond nagycsapatokat is képesek meglepni. Nyertek például az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub ellen is, és bár az UTE-t még nem győzték le az idén, egy alkalommal eljutottak a hosszabbításig, ami most is elegendő lenne. A jégkorongot természetesen nem lehet döntetlenre játszani, ám a társaság legutóbb mutatott produkcióját látva biztosra vehető, hogy nem is ez lesz a cél.

Más kérdés, hogy az Újpest is megtalálta a fonalat a minap, amikor kereken tizet vágott a MAC HKB-nak. A lila-fehérek ráadásul nem is először jutottak el két számjegyig a szezonban, a Titánokat is ugyanígy megszórták januárban. Virág Csaba tanítványai számára az alapszakasz ötödik helye a maximum, amit elérhetnek – ehhez a Vasas után a MAC HKB-t is el kell kapniuk még egyszer –, de talán ennél is fontosabb olyan játékot mutatniuk, amelynek láttán a top 3-ból senkinek sem jut eszébe őket választani a rájátszás első körére.

Erre már így is komoly sanszok mutatkoznak, a DEAC–UTE párharc mindinkább körvonalazódni látszik. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen miként fentebb kifejtettük, a ma esti meccsnek is bőven megvannak a maga izgalmai.

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.12. DEAC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41