Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

KÖSZÖNJÜK, SZIKI!

Felnőtt 2021-09-13

Tisztelt Újpesti Hokirajongók, kedves Törzsszurkolók!

Mint már bizonyára mindannyian tudjátok, kedvenc játékosunk, Sikorcin Ladislav befejezte aktív játékospályafutását. Profi karrierje szorosan összefort az UTE-val. Sziki nálunk lett ismert jégkorongozó, kapta meg a magyar állampolgárságot, került be a magyar válogatottba, a más kluboknál töltött időben sem tagadta meg idetartozását, a lilában játszott elmúlt öt és összesen hét szezonjában pedig csapatunk meghatározó játékosa volt.

Az UTE és a szurkolók közös szándéka, hogy méltó módon fejezzük ki köszönetünket és jókívánságainkat a jégen nyújtott teljesítményével és emberi magatartásával ikonná vált játékosunknak.

Ezért az első hazai mérkőzések egyike előtt az UTE köszönti majd Szikit, aki ebből az alkalomból családjával Újpestre érkezik. Mi pedig – az UTE támogatásával – egy svédasztalos fogadásra invitáljuk őt és családját a meccsnap délutánján.

A fogadáson való részvétel önköltséges, és a létszámkorlát miatt előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációkat visszaigazoljuk, és a megerősítést követően várjuk a részvételi díj határidőn belüli kifizetését.

A részvételi díj összege hat-hétezer forint/fő körül várható, ami az összeg befizetőjének fogadáson való részvételén túl a meghívott vendégek, az ajándékozás és szervezés költségeinek fedezetéül is szolgál.

Emiatt örömmel vesszük, ha valaki önkéntesen nagyobb összegű hozzájárulást vállal. Az egy főre minimálisan fizetendő díjat a regisztrálók létszámának és a szóba jöhető éttermekkel folyó további egyeztetés ismeretében adjuk meg. Az átutalás kedvezményezettje: Újpest 1885 Szurkolói Klub. Számlaszám: 12010501 – 01613405 – 00100001

Az időpontot és a helyszínt illetően jelenleg annyit tudunk mondani, hogy a szezon egyik első hazai mérkőzésének napján valamelyik újpesti étterem ad majd helyet a rendezvénynek.

A regisztrációt – az említett bizonytalansági tényezők ellenére – ezennel megnyitjuk, és kérjük, hogy aki a fenti feltételekkel szeretne részt venni a fogadáson, az küldjön egy emailt a regisztrálni kívánt személyek pontos nevével az alábbi email-címre:’koszonjuk.sziki@gmail.com‘.

Az email tárgya: “Köszönjük, Sziki!”

A regisztrációkat akkor igazoljuk vissza, amikor az időpont és a helyszín végleges lesz, így a részvételi díj átutalásáról már azok pontos ismeretében dönthettek. A már befizetett részvételi díjakat sem előzetes lemondás, és az eseménytől való távolmaradás esetén sem tudjuk visszatéríteni, mivel az éttermi és egyéb költségeket nekünk is előre kell fizetnünk.

Köszönjük, Sziki! Hajrá Lilák!!

A Szervezők

Erste Liga tabella

Teljes tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41