Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

KÖZEL VOLT AZ EGYENLÍTÉS

Felnőtt 2021-03-03

Az utolsó harmadban másodpercek alatt zárkóztunk fel 3:0-ról 3:2-re, és a vége előtt esélyünk lett volna az egyenlítésre is. Vezetőedzőnk, Virág Csaba szerint a mérkőzés végén mutatott játékra lehet építeni a továbbiakban.

A DEAC-ba visszatért az utolsó alapszakasz-mérkőzésen hiányzó Bogesic, így négy csatársorral és három bekkpárral állt ki a csapat. A vendég UTE-ba Kyle Just is visszakerült. A vasak között a két válogatott kapus, Hetényi Zoltán és Rajna Miklós kezdett.

Nem ilyen startról álmodhattak az újpesti szurkolók, a 8. percben már 2-0-s hazai vezetés állt az eredményjelzőn, előbb Kulesov, majd Turcotte járt túl Rajna eszén. A nyitó harmad második felére magához tért az UTE, de kihasználatlanul hagyta az első debreceni kiállítást, majd a DEAC is így tett Varga kétpercesénél.

A második játékrész is gyors hazai góllal indult, Vokla Roland 49 másodperc után 3-0-ra alakította az eredményt. Az UTE mindent megtett, hogy visszajöjjön a meccsbe, de játékosai háromszor is fegyelmezetlenek voltak, emberhátrányban pedig nehéz zárkózni.

A harmadik felvonás elejét megnyomta a fővárosi gárda, Hetényi legjobb tudására is szükség volt a differencia tartásához. Az eredmény az 50. percig maradt változatlan, akkor másodperceken belül kétszer kapitulált a DEAC védelme. Előbb Benk szerzett korongot a hazai harmadban, és Bodó vágta be a helyzetet, majd fordított leosztásban is lőttek egyet a lilák, Bodó kapu mögüli passzát Benk értékesítette, 3-2, nyílt volt minden. A hajrában megsorozta Hetényi kapuját a vendégalakulat, ám a túloldalon a remekül védő Rajnára is szükség volt, hogy ne dőljön el a találkozó.

Másfél perccel a vége előtt Virág Csaba lehívta kapusát, Novotny kiállításának köszönhetően egy percig 6 a 4-ben támadhatott az egyenlítésért az UTE, sikertelenül. A DEAC az erős kezdésnek hála 3-2-re behúzta a meccset a későn ébredő UTE ellen.

Virág Csaba, UTE vezetőedző: Az első két harmadban kicsit görcsösen játszottunk és nem éltünk a lehetőségeinkkel, márpedig voltak; azt hiszem aki csak ránéz az eredményre, az nem azt kapja vissza, ami valójában történt. Gólhelyzetek mindkét oldalon voltak, de ezeket az első két harmadban csak a DEAC értékesítette, azután átszakadt egy gát az első gólunkkal, majd nagyon hamar jött a második is, de a harmadikat sajnos nem sikerült megszereznünk, pedig volt rá esélyünk. Úgy gondolom, hogy tudunk erre a meccsbefejezésre alapozni a szerdai mérkőzésen.
David Musial, DEAC vezetőedző: Nagyon jól játszottunk taktikailag, szép három gólt szereztünk. A két kapott gólnál vétettünk hibákat, ami előfordul, de ki fogjuk javítani. A lényeg, hogy 1-0-ra vezetünk. Sok vizet kell innunk, kipihenni magunkat, lesz egy rövid edzés és egy rövid videózás, aztán szerdán jöhet a következő meccs.
 
Folytatás 03.03-án, szerdán 18.30-kor, a Debreceni Jégcsarnokban.

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.12.10. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41