Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Két alkalommal lép pályára jégkorong csapatunk a héten!

Felnőtt 2019-01-08

A múlt heti – az alapszakasz – utolsó erdélyi túra után a hétfői érkezést követően kedden már teljes értékű munkát végeznek játékosaink, hiszen ezen a héten pénteken és vasárnap is pályára lépnek az Erste Ligában.

Kezdésként január 11-én, pénteken, 18:40 órai kezdettel a Hokiklub Budapesthez látogatunk a Tüskecsarnokba. Ellenfelünk két meglepő eredménnyel kezdte a 2019-es naptári évet, hiszen a Brassó ellen már 3:0-ra és 4:1-re is vezettek, majd hosszabbításban ugyan a vendégek nyertek, de sikerült a pontszerzés. Ezt követően Debrecenbe látogattak, ahol 2:1-re majd 3:2-re is a hazaiaknál volt az előny, mégis elhozták mind a három pontot. A hétfői napon ugyan 3:0-ra kikaptak a Vasastól, de nem ígérkezik könnyűnek a találkozó.

Vasárnap, január 13-án, 18:30 órai kezdettel a Csíkszereda együttese látogat a Megyeri Úti Jégcsarnokba. Sajnos a „Csikiakat” eddig mindössze egy alkalommal győztük le ebben a szezonban, az viszont hazai pályán sikerült, így bízunk benne, hogy ez előttünk levő két összecsapást követően visszatalálunk a „győztes útra”, és egy sikeres hajrát követően odaérhetünk a harmadik helyre az alapszakaszban.

MINDENKIT NAGY SZERETETTEL VÁRUNK MIND A KÉT MÉRKŐZÉSEN!

HAJRÁ UTE!

Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.01.29. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41