Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Kikaptunk a Zöldektől

Felnőtt 2019-09-17

Izgalmas és fordulatos mérkőzésen túlórában húzta be az FTC-Telekom az Erste Liga-szezon első fővárosi csúcsrangadóját.

Az idei első Újpest–Fradit nagy lendülettel kezdték a felek, sorjáztak a helyzetek, de mindkét kapus remekül védett. A nagy rohanásból a Fradi jött ki jobban, a 6. percben emberelőnyben Nagy Gergő a bedobópontról kilőtte a rövid felső sarkot (0-1). A lendület vitte tovább a zöld-fehéreket, és 25 másodperc múlva Pavuk egy kipattanót emelt közelről a hálóba (0-2). A 8. percben Kulmala és Brown akadt össze, 2-2 perc lett a jutalmuk, de a 4 a 4 elleni játékot egyik gárda sem tudta a maga javára fordítani. Nagy tempót diktáltak a csapatok, tartósan azonban egyik sem tudott a másik fölé nőni. Helyzetek bőven adódtak, de a kapusok jól állták a sarat, így a dudaszóig nem kellett módosítani az eredményjelző adatait.

A második játékrész áthúzódó vendégelőnnyel indult, gól nem lett belőle. Teljes létszámban az Újpest nagy energiákat mozgósított a felzárkózás érdekében, és erőfeszítésüket a 28. percben koronázta siker, amikor Nemes talált be egy védő szorításában  (2-1). Ezúttal a lilák kapták el a fonalat, és szűk másfél perccel később Sikorcin kék vonalról elengedett lövése kötött ki a hosszú alsó sarokban (2-2). Hullámzó játék, nagy küzdelem alakult ki, mindkét csapatban benne volt a gól, amely végül az újpesti kapuba került. A 35. percben Hajós vitte a korongot a támadó harmadba, kivárt, majd a bedobópontról a hosszú sarokba bombázott (2-3). Két perc múlva a Fradi került emberelőnybe, ám az Újpest élt ezzel, egy kontra végén Brown találta meg a rést a Arany és a kapuvas között (3-3).

A harmadik harmadból még nem telt el egy teljes perc, amikor késleltetett kiállítás alatt először ragadta magához a vezetést az Újpest: Kovács oldalról talált be Arany kapujába (4-3). A hazaiak vérszemet kaptak, próbálták bevinni az újabb ütést, de a helyzeteik kimaradtak, és ezt a Fradi megbüntette. A 44. percben Kulmala maradt üresen a kapuvasnál, és a kapott passzt egyből a felső sarokba húzta (4-4). Hatalmas csata alakult ki a következő gólért, amely akár győztes találat is lehetett volna. Ezt a házigazdák érték el az 50. percben, amikor egy visszatett korongot Henderson vágott egyből az üresen maradt kapuba (5-4). Érthető módon ezután a zöld-fehérek pörgették fel a játékukat az egyenlítés érdekében, helyzetben nem is volt hiány, ám nem tudták begyötörni a korongot. Bő egy perccel a vége előtt Fodor Szabolcs időt kért, levitte a kapusát, és a húzás bejött: Tóth Adrián lepókhálózta a felső sarkot egy nagy passzból (5-5). Fél perccel a vége előtt a vendégek kerültek emberelőnybe, de kevés volt az idő a gólhoz.

Jöhetett a hosszabbítás, amelynek elején maradtak fórban a zöld-fehérek, és Nagy Gergő lemásolta az első gólját, ismét a rövid felsőbe bombázott, eldöntve így a pluszpont sorsát (5-6).

 

Forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.10.10. UTE - DVTK című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41