Dátum: 2019 november 13. (szerda) | Szilvia

hírek

Kikaptunk a derbin!

Felnőtt 2019-10-29 Megtekintések száma: 67

Az FTC-Telekom már a 19. másodpercben emberelőnybe került, miután Varga Arnold gáncsolt egy zöld-fehér játékost. A címvédő komoly nyomást helyezett Duschek Dávid kapujára, másfél percig bírta a lila-fehérek kapusa: Brett Switzer talált be a vert helyzetben lévő hálóőrnek. A folytatásban a Fradi birtokolta többet a korongot, a 7. percben Tóth Gergő kapuvasat lőtt. Két percre rá Stepan Csamango jó indítást kapott Vargától, a cseh légiós a szólója végén egyenlített. A harmad felénél Tóth Adrián nullszögből próbált gólt szerezni, a korong centikkel ment el Duschek sisakja mellett. A harmad második felében a hazaiak vezettek több akciót, míg a vendégek veszélyes kontrákat vittek végbe. Újpesti részről Danyila Miluskin lőtt fonákkal kapuvasat.

A második felvonásra egy agilis FTC-Telekom érkezett, a nyomásuk kevesebb mint 2 perc alatt góllá érett: Sarcia Antonino kék vonalas lövésébe Rasmus Kulmala beleért, Duscheknek esélye sem volt reagálnia. Alig 1 perccel később eljött az első UTE-emberelőny, amit ki is használtak. Sikorcin lövése kapuvasat talált, ám a korong Arany mamutjaira pattant, majd onnan a kapuba. A második egyenlítést követően izgalmas játék zajlott a jégen, mindkét csapat veszélyes akciókat alakított ki. A mérkőzés felénél nem hétköznapi góllal szerezte meg újra a vezetést a címvédő: Nagy Gergő lövését hiába védte Duschek, a korong az újpesti játékosokról a jégen fekvő Németh Attila mellé került, aki vízszintes helyzetben laposan behúzta a korongot a kapus lábai között, amivel megszerezte szezonbeli első gólját. Nem sokáig vezettek a zöld-fehérek, két és fél perccel később egy lendületes ellentámadás végén Kovács Attila egyenlített. A játékrész végén Nagy Gergő botja eltalálta Odnoga Mátyás arcát, a hazai játékos kisbüntetést kapott.

A záró harmad 52 másodpercnyi áthúzódó UTE-fórral indult, ami Kärmeniemi kiállításával 28 másodperces kettős emberelőnnyé vált. Az FTC-Telekom kivédekezte a hátrányokat. A kiegészülést követően sokáig egyenlő erők küzdelme volt a jégen. Az 52. percben Benk András bottal akasztotta a kapu elé betörni igyekvő ferencvárosi játékost. A második FTC-fór kihasználatlanul maradt, de csak elméletileg: Nagy Gergő passzából Németh belőtte a korongot a keresztvas alá. Három perccel a vége előtt időt kért az UTE, másfél percre rá pedig Duschek is lekorcsolyázott, hiába.

 

Forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

ersteliga.hu/stats/standings#/1945/regular

Képek

UTE-Csíkszereda Február 1 című gallériából ízelítő

Videók

hirdetés

TippmixPro - Tétel teljes az élmény

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41