Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Kilenc még bejgliből is sok!

Felnőtt 2019-12-27

Az élesebb újpestiek nagy verést mértek a rengeteg hibát produkáló DAB-ra.

Az UTE erősen kezdte a mérkőzést, már az 59. másodpercben megszerezte a vezetést: DiDiomete kapu mögülről érkező passzát Reed lőtte be közelről, Hughsonnak esélye sem volt átérnie a másik oldalra. A 6. perc elején még tovább nőtt a vendégek előnye, Sikorckin az erőszakos korongszerzését követően Pancének passzolt, aki gólra váltotta a lehetőségét. A harmad közepén a DAB emberhátrányba került, Hughsonnak kellett nagy bravúrokat bemutatnia, hogy ne léphessen meg komolyabban a lila-fehér együttes. A 14. percben Németh Péter a levegőből próbált szépíteni egy centerezést követően, aztán az ellentámadás során az újpestiek veszélyeztettek. Két percre rá Turcotte középre tett korongját Mazurek közelről Duschekbe lőtte, majd a másik oldalon megszületett a harmadik találat: Nemes Csamangóhoz tette a korongot, akinek a fonákpasszát Vincze lőtte be. Az első húsz perc kapura lövési mutatója is jól jelzi az UTE fölényét, a vendégek 18-10-re vitték a statisztikát.

A második játékrésztől már Pinczés Bendegúz állt a hazai kapuban, akinek ez a szezonbeli második Erste Liga-meccse volt. A harmad már kiegyenlítettebb játékot hozott, az Acélbikák hajtottak a felzárkózásért. A gyors oda-vissza jégkorongból az újpestiek jöttek ki jobban: a meccs felénél Nemes lekészítését Csamango lőtte el kapásból, a korong bejutott a kapuba Pinczés Bendegúz mamutjai között. Alig egy perccel később Pance érkezett bántóan üresen Sikorcin kapu mögülről jövő passzára, így már 5-0-ra vezettek a vendégek. Nem sokra rá eljött a meccs második kiállítása, ezt a fórt nem használta ki az UTE. A harmad végén már nagyon nyomtak a hazaiak, fölényük eredményre vezetett. A 38. percben Baker kotorta be közelről a korongot Duscheknek, míg 8 tizedmásodperccel a vége előtt Mazurek centerésére Németh érkezett remekül, így 5-2-re felzárkóztak az Acélbikák.

Az egyébként sportszerű mérkőzésen Hruby a kelleténél nagyobb erővel lökte palánkra ellenfelét, ezért kétperces büntetést kapott, majd pedig Varga ült ki újpesti részről. A 4 a 4 elleni játék során Reed addig lopta a távolságot, amíg bevarrta a korongot a keresztvas alá. Amikor dunaújvárosi emberelőnybe fordult a helyzet, Kovács keresztpasszát Dansereau lőtte be éles szögből. Egy percen belül Vincze meglőtte a hetedik UTE-gólt. Sikorcin a két gólpassza után betalált: Pance a korongszerzését követően a bántóan üresen álló csapattársának passzolt, a lila-fehér 18-as pedig eredményes volt. A következő gólig 7 percet kellett várni, Benk talált be egy hazai korongvesztés után. A végjátékban Dansereau büntetésével eljött a negyedik UTE-előny, amit kibekkeltek a hazaiak.

Az UTE 9-3-ra győzött a két csapat utolsó alapszakaszbeli mérkőzésén.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2024.02.29. UTE - BJAHC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41