Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Következik az év második derbije

Felnőtt 2019-10-28

Az elsőt Újpesten nyerte a Ferencváros hosszabbításban, a másodikon is a címvédő az esélyes.

Egy derbi természetesen attól is derbi, hogy a csapatok az aktuális helyezésüktől függetlenül felszívják magukat a másik ellen. Így aztán hiába van négy hely az FTC-Telekom és az UTE között a tabellán, pontokban számolva pedig kis híján kétszeres a különbség, mindez nem sokat számít a hétfői rangadó előtt. Annál is kevésbé, mivel az UTE jó formában várja a találkozót, a múlt héten a kupában és a bajnokságban is legyőzte az Acélbikákat, mindkétszer Dunaújvárosban. A Ferencváros ezzel szemben a Kontinentális Kupa második köréből történt továbbjutása óta kissé nehézkesen rázódik vissza az Erste Liga küzdelmeibe, legalábbis erre utal, hogy a pénteki Fehérvári Titánok elleni meccsüket 5-4-re nyerték, miközben tulajdonképpen 60 percen keresztül teljesen nyílt volt a küzdelem. Fodor Szabolcs vezetőedző ráadásul nem számíthat Hegyi Ádámra a védelemben, akit a Titánok elleni meccs 60. percében két percre kiállítottak testre ütésért, ám a fegyelmi bizottság úgy találta, hogy a “megmozdulás sportszerűtlen és kiemelten sérülésveszélyes volt”, ezért további egy meccsre eltiltotta a bekket.

A két csapat rivalizálásának történelmi dimenzióin túl természetesen nagyon fontos aktuális tétje is van a találkozónak. Az FTC-Telekom jelenleg a második helyen áll, az ellenállhatatlan formában jégkorongozó Csíkszereda egyelőre nagyon meglépett tőlük, a Gyergyó legyőzése után már 13 pont a különbség az első és második helyezett között. A Fradi mögött azonban alaposan betömörült a mezőny, hiszen a DAB hátránya mindössze egyetlen pont a harmadik helyen, a Brassóé három, a DEAC-é öt. Az UTE ezzel szemben az alsóházat vezeti, és bár jelenleg tíz pont választja el őket a felsőháztól, a csapat aligha mondott le annak eléréséről. Ennek elérése érdekében pedig éppen olyan bravúrokra van szükség, mint a címvédő legyőzése idegenben. A két csapat eddigi egyetlen mérkőzése egyébként a legmagasabb igényeket is kielégítette, a gólzáporos mérkőzésen felváltva vezettek a csapatok, a zöld-fehérek csak az utolsó percben tudtak kiegyenlíteni, hogy aztán Nagy Gergő a hosszabbításban szerzett aznapi második góljával eldöntse a pluszpont sorsát.

Minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy hétfőn is közönségszórakoztató, látványos mérkőzést vívjanak egymással a felek, amelyet nem csak a helyszínen lehet követni, hanem a televízión is, hiszen az M4 Sport élőben közvetíti az este hat órakor kezdődő derbit.

 Forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.10.27. UTE - BJAHC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41