Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

LÉLEKTANI ELŐNYBEN

Felnőtt 2021-03-09

A mieink úgy játszottak a vasárnapi hosszabbításban 26 percet a DEAC ellen, hogy tudták, ha gólt kapnak, akkor söpréssel kiesnek. Csapatunk bírta a nyomást, és megnyerte a párharc negyedik meccsét, de a lélektani előny ellenére az újabb győzelmet mégsem lesz könnyű kiharcolnia Debrecenben.

A DEAC 3-0-s meccsállás után döntetlenre hozta a negyedik találkozót az UTE ellen, amelynek csak a 86. percben lett vége Phil Kiss góljával. Az FTC-Telekom és a MAC HKB néhány napos rekordja máris veszélyben forgott tehát, de így is ez volt minden idők második leghosszabb Erste Ligás mérkőzése. Érdekességként említjük, hogy a top 4-ben így három olyan találkozó található, amelyeknek részesei voltak a lila fehérek.

A DEAC és az Újpest párharcától éppen ilyen parázs csatákat vártunk, hiszen az alapszakasz azt sugallta, hogy két hasonló tudású együttesről van szó. Tény, hogy az első három meccs sem volt sima, a debreceniek koncentrációját és lélekjelenlétét dicséri, hogy valamennyit be tudták húzni. A párharc lezárása azonban egyelőre nem jött össze, így továbbra is nyílt minden, akkor is, ha a magyar hokiban “nem szokás” három meccses hátrányból felállni.

A “világtörténelemben” viszont volt már példa ilyesmire, és előbb-utóbb nálunk is megtörténhet a csoda. Ezzel persze nem jósolgatni akarunk, az finoman szólva is korai lenne. Most van az a helyzet, amikor a szakemberek által sokszor említett “meccsről meccsre haladunk” közhely a gyakorlatban is illusztrálhatja a valóságot.

Mindazonáltal egészen biztos, hogy a DEAC-osok nem szeretnék, hogy az újpestiek még sokáig a fentiek szellemében tevékenykedhessenek. Legalábbis ennek a negyeddöntőnek az ürügyén.

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

DEAC vs. UTE Erste Liga negyeddöntő, 5. mérkőzés: 2021. március 9. (kedd) 18.30

Élő közvetítés: ERSTE LIGA TV

#HAJRÁLILÁK

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

Titánok - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41