2023.02.13. DAB - UTE című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 8. (péntek) | Mária
A nemzetközi szünet előtt még egyformán állt a két csapat az Erste Ligában, ám azóta már 6 pont közöttük a különbség.
Ennek oka, hogy míg a lila-fehérek két győzelmet is arattak a héten, addig a Fehérvár-farm nagy csatában vereséget szenvedett a Hokiklub Budapesttől. Így most az UTE 23 ponttal áll az alsóház élén, a 6. helyen, a Titánok viszont 17 egységgel 8.-ak, és messzebbre kerültek az előttük tartózkodó duótól, mint amennyire az őket üldöző KMH jön mögöttük. Mindebből könnyen kiszámítható, hogy újpesti siker esetén 9 egységre nő a differencia, míg a vendégek bravúrja nyomán újra összesűrűsödne a mezőny ebben a régióban. Az UTE most talán esélyesebbnek tűnik, a Hokiklub elleni november eleji 2-6 mintha felébresztette volna a gárdát. Azóta sikerült legyűrniük a DEAC-ot, majd viszonylag simán két vállra fektették a Schiller-Vasast pénteken. Kiss Dávid fiatal együttese ehhez képest hektikusabban teljesít. Előbb hazai jégen 5-öt kap a Debrecentől, utána 5-öt lő a Fradinak – nulla ellenében –, végül a Hokiklubbal szemben bukik el 3-5 arányban. Nagy kérdés tehát, hogy vasárnap este melyik arcát mutatja a csapat. Ami a felek eddigi egymás elleni mérlegét illeti, eddig kétszer játszottak, és mindkétszer Fehérváron: előbb a Titánok nyertek 6-3-ra, majd az UTE 4-2-re, ez lényegében egál. Hogy melyikük billenti maga felé a mérleg nyelvét, rövidesen kiderül.
2023.02.13. DAB - UTE című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41