Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

MEGINT PONTOT SZERZETT AZ ÚJPEST

Felnőtt 2022-01-31

Csak hosszabbításban kapott ki az UTE a Gyergyói HK-tól 3:2-re, azok után, hogy csapatunk két gólos hátrányból egyenlíteni tudott. A lila-fehérek sorozatban az ötödik mérkőzésükön szereztek pontot, és továbbra is dobogósok az Erste Liga tabelláján. 

 

Kissé fáradtan kezdett az Újpest, a Gyergyó viszont az első percekben több támadást is vezetett, ami már a negyedik percben góllá érett. Orbán Brance szólója végén nem hagyta ki a ziccert, 0:1.

 

A hazaiak vezetőedzője csak a hatodik perc végéig nézte a piros-fehérek fölényét, majd időt kért, de a vendégcsapat továbbra is támadásban maradt. Az első harmadban újabb gól már nem született, viszont a Gyergyó húszszor, az UTE pedig csak hatszor lőtt kapura ebben a játékrészben. 

 

A második 20 perc elején is Szilassy Zoltán csapata kezdett jobban. A 25. percben egy kapu előtti kavarodás után a ketrec is elmozdult a helyéről, így a játékvezetők először nem adták meg a találatot, hiába került a korong a gólvonal mögé. Aztán a videózás után megadták a találatot a GYHK-nak és Sárpátkinak, 0:2.

 

Az Újpest a 36. percben villant először, Kyle Just cselezett gyönyörűen a támadóharmadban, majd passzolt felzárkózó védőnkhöz, Varga Arnoldhoz, aki a kapuvasat eltalálva szerzett bombagólt, 1:2.

 

 

Aztán a harmadik játékrész elején elképesztő erőket mozgósítva egyenlítettek a lilák, egy végletekig kijátszott emberelőnyös szituáció végén Stadel lőtt Demeter Arnold hálójába a 44. percben, 2:2.

 

A rendes játékidő végéig mindkét csapat többször veszélyeztetett, de újabb gól nem született, így következhetett a hosszabbítás, amit a Gyergyó első sora egy gyors kontrával zárt le a 61. percben. A korong útja Orban, Bodó és Haaranen volt, így lett 2:3, tehát a GYHK vitte el a második pontot a Megyeri úti mérkőzésről. 

 

Virág Csaba, vezetőedző (UTE)

 

“0:2 után elfogadtuk volna az egy pontot, aztán feljavult a játékunk, elkezdtünk úgy játszani, ahogy hazai pályán szoktunk. Megérdemelten egyenlítettünk, a meccs első fele a Gyergyóé volt, a második fele viszont a miénk, a hosszabbítás pedig sajnos ezúttal nem nekünk kedvezett. Ez volt a második itthoni vereségünk idén, ha ezt a szezon elején mondja valaki, szó nélkül aláírtam volna, de persze ilyenkor minden elejtett pont fáj, főleg a közvetlen riválisokkal szemben. Az biztos, hogy elfogadhatatlan az ilyen kezdés, sokkal hamarabb kell üzemi hőfokra melegednünk, nem szeretnék legközelebb már az első harmadban időt kérni.

 

Szilassy Zoltán, vezetőedző (Gyergyói HK)

 

“Boldogok vagyunk, hogy Újpesten tudtunk nyerni. A végelszámolás szempontjából nagyon fontos pontokat szereztünk. 30 percig azt történt a pályán, amit szerettünk volna, aztán sajnos változtattunk azon, ami működött, az UTE pedig erőre kapott és dominált, többször a kapusunk húzott ki minket a slamasztikából. Az egyenlítés után egy ki-ki meccs kezdődött, a hosszabbítást viszont első cserés góllal eldöntöttük, Haaranen megmutatta az elképesztő lövőtechnikáját. Megérdemeltnek tekinthető, hogy két pontot szereztünk, de meg kell fejtenünk, hogy miért nem csináltuk azt végig, amit a meccs elején játszottunk. Semleges szempontból jó reklámja volt a sportágnak ez a mai mérkőzés. 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.08.20. HKM Zvolen - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41