Dátum: 2024 február 25. (vasárnap) | Géza

hírek

MEGJÖN A LIGA-MIKULÁS A MEGYERI ÚTRA

Felnőtt 2023-12-03

Vasárnap délután a sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadjuk hazai pályán az Erste Ligában. A közelgő Mikulás-nap miatt ezúttal jónéhány meglepetéssel készülünk, ráadásul akinek érvényes jegye van az Újpest FC-Paks labdarúgó bajnoki mérkőzésre, az a foci után ingyen nézhet hokit a Megyeri úton.

 

A gödörben lévő csapatok meccs lesz a vasárnapi. A mieink az elmúlt hat Erste Liga összecsapásukból csak egyet tudtak megnyerni, azt éppen a bajnok Gyergyó ellen, egy vendégszabálytalanságok miatt elhiresült mérkőzésen, míg a DAB ennél is rosszabb formában van, sorozatban hatszor kaptak ki a bajnokságban. 

Ennek ellenére a pillanatnyilag harmadik helyen álló újpesti csapat nem becsülheti le az Acélbikákat. Az egymás ellen játszott utolsó öt találkozóból a lila-fehérek csak kettőt tudtak megnyerni, ráadásul a dunaújvárosiak akadályozták meg tavaly, hogy bejussunk a bajnokság rájátszásába. 

A két együttes ebben a szezonban eddig egyszer találkozott egymással. Október közepén szintén a Megyeri úton, amikor Metsavainio, Kovács Alex, Coatta, és Silfver góljaival simán nyertek a hazaiak 4:0-ra. Sajnos Coatta és a magyar válogatott Kovács ezúttal nem játszhat, így biztos nehezebb dolgunk lesz a finn Niko Eronen csapata ellen.

A vásárnapi mérkőzés különlegessége, hogy a találkozón a közelgő Mikulás-nap miatt izgalmas programok várják a kilátogatókat:

Lesz korongcsúsztató játék a harmadszünetekben, amelynek résztvevői azok közül a gyerekek közül kerül ki, akik mikulássapkában érkeznek. Ezúttal is rendezünk Kahoot-kvízt és Tombola is lesz, aminek győztese Tornyai Gábor mérkőzésen viselt mezét viheti haza. 

A meccsen a plüssöket is gyűjtük, a "Dobj egy macit!" akicóban, amelyeket az első újpesti gólnál kell a jégre dobni. A bedobott játékokkal az Újpesti Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkáját lehet támogatni, akik az adományokat nehéz körülmények között élő gyerekekhez juttatják el.

Az UTE-DAB Erste Liga mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik, a meccsre jegyeket venni online ezúttal is az Eventim felületén lehet. Aki a helyszínen szeretne jegyet venni, az az első harmadszünetig vásárolhat a jégcsarnok pénztárában. 

Aki nem tud a helyszínen szurkolni, az a mérkőzést élőben nézheti az Erste Liga TV felületén.

#hajrálilák

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2021.12.30. UTE - MAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41