Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

“MEGTISZTELŐ ITT JÁTSZANI”

Felnőtt 2021-07-16

Hosszabbított az Újpesttel Kovács Sebestyén is. Saját nevelésű támadónk eddig elsősorban az U21-es csapatban játszott, a következő szezonban már a felnőttek között is több jégidőt kaphat. 

21 éves játékosunk az újpesti szurkolóknak üzenve jelentette be, hogy a Megyeri úton folytatja pályafutását. 

“Sziasztok újpesti szurkolók! Sikerült nekem is megállapodnom, így jövőre is lila-fehérben korcsolyázhatok ki a jégre a Megyeri úti jégcsarnokban. Remélem, hogy már ti is ott lehettek a lelátón, és támogatták minket úgy, ahogy eddig is tettétek.”

Üzenetében Sebestyén arról is beszélt, hogy felkészülése már javában zajlik, nagyon várja a bajnokság rajtját, és mindent meg fog tenni a csapat sikeréért. 

 “Szeretek itt lenni Újpesten, nagyon közel áll a szívemhez a klub, hiszen itt nevelkedtem, itt kezdtem el megmászni a lépcsőfokokat, megtisztelő az UTE-ban játszani, itt minden körülmény adott a fejlődésemhez.”

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.05. DEAC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41