Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

MEGVAN AZ ELSŐ GYŐZELEM!

Felnőtt 2021-03-08

Drámai mérkőzésen, kétszeri hosszabbítás után, csak az ötödik harmadban győzött a csapat a DEAC ellen, így folytatódik a párharc a legjobb négy közé kerülésért. 

Az UTE-nél a hiányzó Rafaj Attila helyét Nemes vette át a harmadik sorban, a DEAC nem változatott az összeállításon, ami azt jelentette, hogy bár Pesztunov letöltötte egymeccses eltiltását, mégsem került be a hat légiós közé.

Óvatos hokit hozott az első harmad, a csapatok egymás hibáira vártak, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Stadel kiállítása során jött az első nagyobb tűzijáték Rajna előtt, gól nem született. A második harmad elején elcserélték magukat az újpestiek, a megítélt előnyből nem született gól, majd Kloz kiállításából sem.

A 31. percben érkezett az első találat, Benk lövése lejött Hetényiről, a válogatott csatár összeszedte a kipattanót, megkerülte a kaput, az érkező Kyle Justnak csak be kellett passzolnia a korongot. Szűk két percig 4 a 4 ellen hokizhattak a felek, a DEAC kezdeményezően lépett fel, Filbrandt egalizált.

A döntetlen nem tartott sokáig, a középkezdést követően Sikorcin pókhálózta ki a felsőt. A harmadik harmad eleje a debrecenieké volt, az egyenlítés a 49. percben jött össze, Berta várt ki okosan, átadását követően Kiss Roland alakította 2-2-re az állást. A hajrában nem született újabb találat, a párharc során először hosszabbításba torkollott az összecsapás.

Ennek elején az UTE akarata érvényesült, majd a DEAC vette át az irányítást. Pokornyi ülhetett ki két percre, David Musial időt kért. Az Újpest Varga Arnold vezérletével hősiesen kivédekezte a szituációt. Stadel nagy helyzete következett, Hetényi kocsolyával védett. Ezután a legnagyobb helyzet Novotny előtt adódott, a ziccerét védte Rajna. Az első 20 perc nem hozott döntést.

Az ötödik “harmad” Izacky nagy helyzetével indult, a 86. percben viszont az UTE szerezte meg a győztes gólt: Pokornyi robbant be, megtartotta a korongot, Bodó visszajátszását követően Phil Kiss lövése becsorgott a kapuba, 3-2. Az UTE hárította a DEAC első meccskorongját, kedden Debrecenben próbálhat meg tovább zárkózni.

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS: 2020. március 9. (kedd) 18.30, Debreceni Jégcsarnok (Zárt kapus)

fotó: Jani Martin/UTE

forrás: jkb.hu

Virág Csaba vezetőedző, UTE: “Mindig az első és a negyedik győzelem a legnehezebb. Ez a meccs ugyanolyan volt, mint az előző három: ki-ki csata, amiből most mi jöttünk ki jobban. Ez nagyon kemény párharc, a két csapat ezt most is bizonyította. Az első harmadban még benne volt a fiúkban a szombati meccs, kicsit megszeppenten kezdtünk, de aztán szépen lassan javult a játékunk, ami jó előjel a keddi debreceni túránk előtt.”

Kecskeméti Áron másodedző, DEAC: “Szerintem elmondhatja mindkét oldal, hogy bármelyik csapat nyerte volna ezt a sokáig húzódó mérkőzést, megérdemelte volna a győzelmet, hiszen mindkét oldalon alakított ki komoly helyzeteket. Tudtuk, hogy ez egy egyszer valamelyik oldalra eldőlő meccs lesz, most nem nekünk volt szerencsénk.”

#HAJRÁLILÁK

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.02.13. DAB - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41