Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

MENTÁLISAN A CSÚCSON

Felnőtt 2021-11-11

A hetet a válogatott kerettel tölti két újpesti játékos, ezúttal Rajna Miklós és Kiss Dániel kapott meghívót a nemzeti csapatba. A csütörtökön 19 órakor kezdődő olaszországi elleni mérkőzés előtt kapusunkkal beszélgettünk.

 

Hogy telt az elmúlt néhány nap a válogatott kerettel?

 

Vasárnap még játszottunk a Titánok ellen, csak hétfőn délután kellett csatlakoznunk a kerethez, aznap már nem volt edzésünk, olyan kötelező programokon vettünk részt, mint a PCR-teszt és a fotózás. Edzésünk volt kedden és szerdán, ma pedig már meccset játszunk. Szerencsére figyelnek arra, hogy ne legyünk túlterhelve így a szezon kellős közepén. 

 

Milyen eredményeket, játékot vár a Sárközy Tamás Emléktornán?

 

Abban bízom, hogy nekünk csapatként jól fog sikerülni ez a hét. Nagyon régen játszottunk hazai pályán, szurkolók előtt, mindenki szeretne bizonyítani. Szerencsére jó formában kezdtem a szezont, próbálom a válogatottban is a legjobbamat nyújtani. Abban bízom, hogy a járvány előtti hangulatot fogja idézni a Tüskecsarnok, és persze a közönség.

 

Mit vár, mennyi lehetőséget kap majd a kapuban Sean Simpson szövetségi kapitánytól?

 

Hárman vagyunk a keretben kapusok, nyilván a kapitány tisztában van azzal, hogy milyen formában teljesítettünk az elmúlt hetekben. Biztos, hogy fogok játszani, de ez egy egy felkészülési torna, komolyabb döntéseket majd csak a világbajnokság előtt kell meghoznia a kapitánynak, a legfontosabb, hogy most csapatként jól tudjunk együttműködni. Sean Simpson egy éve velünk van, ismerjük már az alaptaktikákat, ezen a héten próbáljuk újabb szintre emelni a játékunkat. A védekezésünk szerintem már tavaly is, és augusztusban is rendben volt, a közös munka most tényleg arra irányul, hogy jövő áprilisban tényleg meglegyen minden variációs lehetőségünk.

 

Ki lesz a nehezebb ellenfél, a jó formát mutató ukránok, vagy az A-csoportban játszó olasz válogatott?

 

Az olaszok előttünk vannak a világranglistán, sok jó játékosukat elhozták erre a tornára, de azt biztos, hogy a fiatal ukrán csapattal sem lesz könnyű dolgunk, hiszen a kontinentális kupában ők is erős játékkal verték meg a Ferencvárost.

 

Ez a tornát a klubszezon sűrűjében rendezik, Ön pedig folyamatosan a pályán van az Erste Ligában, nem érzi a fáradtságot?

 

Szerencsére egyáltalán nem, az elmúlt évekhez képest most vagyok a legfrissebb fizikálisan és mentálisan, pedig húzós hetek vannak mögöttünk, és előttünk is. Rengeteg erőt ad, hogy Újpesten most kiváló a csapat, eredményesen tudunk játszani, ráadásul az otthoni hátterem is kiváló, a feleségem mellett már a kisfiam is vár otthon, ez pedig sok extra motivációt jelent nekem. 

 

fotó: Jani Martin

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2023.09.29 BJAHC - UTE című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41