Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Megnyugtató előny a kupában!

Felnőtt 2019-10-23

Visszavágtak a lilák a hazai pályán elszenvedett vereségért, alaposan kitömték az újvárosi kaput és nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.

Pedig nagyon jól indult a találkozó hazai szempontból, Hruby Gellért szezonbeli első góljával már az ötödik percben vezetéshez jutottak. Ezt követően azonban már csak a vendégek találták meg az utat a kapuba, Danyila Miluskin a 12. percben egyenlített, majd Ladislav Sikorcin a harmad végén a vezetést is megszerezte csapatának. Még szinte el sem kezdődött a második játékrész, a szlovákból magyarrá vált veterán csatár 47 másodperc elteltével kettőre növelte az előnyt. Lendületes, brusztolós hokit játszottak a csapatok és ezúttal ez az újpestieknek ment jobban. Adódott lehetőség az újvárosiak előtt is, ám a kulcspillanatokban rendre csődöt mondtak. David Mazurek a 34. percben vétette észre magát először, ekkor kapott 2+2 perces kiállítást a játékvezetőktől. Az UTE nem is hagyta kihasználatlanul a lehetőséget, Di Diomete talált a hálóba. Ekkor még lehetett volna ebből egy szoros meccs, hiszen az oda-visszavágós lebonyolítás miatt egyáltalán nem volt mindegy, hogy 4-1-gyel, 4-2-vel, esetleg 4-3-mal utaznak az Acélbikák jövő hét szerdán Újpestre, hogy ez végül mégsem így lett, arról Nemes Benjámin gondoskodott, aki egy hazai ütőről szerencsésen elé pattant koronggal iramodott meg és tette fel tanárian a felsőbe az 51. percben. A meccs további része békésen csordogált, mindkét csapatban bőven jutott lehetőség a harmadik és negyedik soros játékosoknak is. Az idegenbeli 5-1-es győzelmükkel a lilák jó alapot teremtettek arra, hogy továbbjussanak a Magyar Kupa második körébe, ehhez egy hét múlva szerdán, hazai pályán kell jól menedzselniük a korongot.

 

Forrás: Jégkorongblog

Erste Liga tabella

Teljes tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41