Dátum: 2020 március 31. (kedd) | Árpád

hírek

"Mindig a kötelező győzelem a legnehezebb!"

Felnőtt 2020-02-19 Megtekintések száma: 293

Az Erste Liga alsóházában egy mérkőzés maradt hátra, ezen a Hokiklub Budapest fogadja az Újpestet. A lila-fehérek pozíciója már nem változhat, a jelenleg utolsó HKB ellenben még visszaelőzheti a Vasast. Ehhez 1 pont is elegendő lenne Jens Brandström együttesének, mivel egymás elleni eredményben jobb a piros-kékeknél. A HKB és az UTE párharca rendkívül érdekes volt ebben a szezonban. Eleve azzal kezdődött az egész idény, hogy Szűcs Istvánék idegenben legyőzték sokkal erősebbnek várt ellenfelüket. Ezt aztán még kétszer megcselekedték az alapszakaszban – mindkétszer kiütéssel, 6-2-re és 7-2-re diadalmaskodtak –, miközben csak egyszer kaptak ki. A középszakaszban viszont a papíron különb kerettel rendelkező UTE megmutatta, hogy ezen adottságait a jégen is képes érvényesíteni, január 31-én 6-0-s eredmény született a Megyeri úton. A szerdai játéknap kérdése tehát az, hogy a szezont befejező “kiscsapat” vagy a playoffra készülő “nagyobb” lesz motiváltabb a felek ez évi utolsó randevúja alkalmából.

Képek

2019. 09. 06. UTE - MAC című gallériából ízelítő

Videók

hirdetés

TippmixPro - Tétel teljes az élmény

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41