Dátum: 2021 január 23. (szombat) | Zelma, Rajmund

hírek

NEKÜNK 8!

Felnőtt 2021-01-09

Nagyon nehéz mérkőzésen, ismét csak hosszabbítás után tudtuk legyőzni a fantasztikus mutatókkal rendelkező Brassót. Az Újpest 3:2-re nyert úgy, hogy góljainkat kizárólag védőjétákosai szerezték, a lila-fehérek ezzel sorozatban nyolcadik győzelmüket aratták az Erste Ligában.

A csapatok összeállítása nélkülözte a meglepetéseket a mezőnyben, illetve kapusposzton szintén, a hazaiak Rajna Miklóssal, a vendégek Tőke Zoltánnal kezdtek. Mindketten kiváló munkát végeztek, nagyon sokat kellett várni az első gólra, annak ellenére is, hogy a kiállításokkal nem fukarkodtak a játékvezetők, negyven perc alatt 8 kisbüntetést osztottak ki, találat egyikből sem született.

Az első felvonásban 16-4-re nyerte a lőpárbajt a Brassó, a másodikban fordult a kocka, gólt mégis a kék-sárgák értek el, mégpedig Boriszenko révén a 38. percben. Ezt az ugyancsak ponterős lila-fehér légiós védő, Maks Selan egyenlítette ki a 47.-ben, viszont egy újabb hazai emberfórból nem előnyös, hanem hátrányos találat keletkezett Radim Valchar révén, 1-2 az 50. percben.

Erre is volt válaszuk az újpestieknek a végjáték közeledtével, megint csak egy bekk, Riley Stadel célzott pontosan, 2-2. Az utolsó két percben előnyben támadhattak Gligáék, ezúttal sem éltek a lehetőséggel, hosszabbítás következett, amely aztán egy újabb bekk góljával ért véget. Kiss Phil tett pontot a történet végére a 63. percben, ezzel az UTE sorozatban 8. győzelme szerezte meg, míg a Brassó egymás után másodszor bukott el túlórában, rendes játékidős veresége ellenben továbbra sincs.

Virág Csaba, az UTE vezetőedzője:

"Nagyon érdekes mérkőzés volt, nem úgy történtek a dolgok, ahogy elterveztük. A feléig nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, sok hibánk volt, sok eladott korongunk. Elveszítettük közben az egyik légiós centerünket is, a hét közben pedig távozott tőlünk egy másik, és amikor két ilyen minőségű támadó hiányzik, akkor nagyon nehéz úgy megszervezni a játékunkat, hogy az jó legyen. A harmadik harmadban nem tudom, hogy mit és honnan húztak elő a srácok, de az a szív és akarat, amit a jégre raktak, példaértékű, így megérdemeltük a győzelmet."

Dave MacQueen, a Corona Brassó vezetőedzője:

"Tetszett a mai játék. Az emberhátrányos védekezésük fantasztikus volt, sokáig úgy nézett ki, hogy ebben a mérkőzésben benne van a győzelmünk, de a jégkorongban van olyan, hogy a meccs mégis másként sül el. Így is nagyon fontos pontot szereztünk."

 

Erste Liga tabella

https://www.jegkorongszovetseg.hu/ersteliga/tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41